Mocskonyi Dörgő

2023-12-08T18:30:00.000Z

Mocskonyi Dörgőnt már egész kicsi kora óta körülvette a zene, a hangszerek, az előadás. Elsősorban az alkotás, önkifejezés fogta meg a zenében, így az hogy saját dalokat írt már természetesen jött. Az egyszálgitáros dallamoktól, az akusztikus pop balladákon át, a pörgősebb rock’n’rollig sok zenei stílusban alkot.

Dec
08

Program

2023-ban jelent meg első lemeze, melyről a Most is ott a parton című dalával egészen a DAL2023 műsor döntőjéig jutott. A koncertezés a közönséggel közös felszabadulást jelenti számára, együtt megélni a pillanatot a zenén keresztül. Gyertek és töltsük meg együtt a Lokált felejthetetlen élményekkel!

A koncert a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.

Helyszín

Akvárium

Mint magukról írják, Budapest legfrekventáltabb rendezvényhelyszíne, ami egyben multifunkcionális is. Jó díjátadózni, kávézni és legfőképpen koncertezni is, a műfajokon átívelő szelekció miatt biztosan.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.