Cseh Péter trio és Ávéd János

2023-12-19T18:00:00.000Z

Cseh Péter gitáros és dalszerző 2019-ben hozta létre trióját, amivel az idei év, 2023 elején jelentette meg első, Plains to See címet viselő nagylemezét. A saját kompozíciókat tartalmazó album dalai sok zenei műfajt érintenek, de a jazzre jellemző kreatív kísérletező kedv és az improvizáció végig jelen vannak. Péter igazi zenei partnerekre talált Gyányi Marcell nagybőgős és Richter Ambrus dobos személyében, akik nyitottan és érzékenyen nyúlnak bármely zenei anyaghoz.

Dec
19

Program

Az est különleges tematikát követ majd: a trióhoz csatlakozik Ávéd János szaxofonművész is, valamint a koncert egy részében tovább bővül a felállás egy vonós zenekarral is, akik közreműködésével a Plains to See lemezen már megkezdett “kamara-jazz” zenére kerül majd nagyobb hangsúly vadonatúj kompozíciókon keresztül.

Helyszín

Magyar Zene Háza

Kiállítás – Koncert – Beavatás

A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.

Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.