Bérczesi Róbert
Bérczesi Róbert gitáros-énekes immáron több mint harminc éve foglalkozik dalszerzéssel. Ezen az esten az elmúlt harminc év során általa szerzett dalokból hallható egy válogatás, mégpedig a dalok keletkezésének időrendjében.

Program
A HIPERKARMA frontembere regénybe illően kalandos pályafutása során sokakra volt, van és még lesz is óriási hatással. Az a senki máséval össze nem téveszthető zene- és szövegvilág, ami Robi sajátja, tökéletesen tükrözi az élethez való teljesen egyedi hozzáállását és gondolkodásmódját. Hogyha érdekel egy különös, mégis élhető és szerethető látásmód és szereted a kellemes melódiákat is, akkor mindenképpen nézd meg Robit ezen a koncerten!
A BlaBla-, BioRoBoT- és HIPERKARMA-dalok, valamint az egyéb projektek (például az Én meg az Ének szólóprodukció) számára szült szerzemények keletkezésük időrendjében szólnak a Zene Házában a 2023-as év egyik utolsó koncertjén.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















