THE BEATLES - A HARD DAY'S NIGHT KONCERT
2024-ben 60 éve, hogy megjelent a Beatles együttes első filmje és az ehhez készült nagylemez, melyet itthon csak úgy ismerünk: „Egy nehéz nap éjszakája”. A Beatles ezzel a lemezzel végérvényesen meghódította a világot, és a címadó dal mellett olyan klasszikusok kaptak rajta helyet, mint az „And I Love Her” vagy a „Can’t Buy Me Love” c. dalok.

Program
Sok-sok más Beatles slágerrel együtt, erre a korszakalkotó nagylemezre emlékezik a 2024-ben 20 éves THE BLACKBIRDS zenekar. Meghívott vendégeik Czutor Zoltán és Czutor Simon, valamint Takáts Tamás lesznek.
Vígszínház
A Vígszínház a legnagyobb múltú, legnépszerűbb budapesti színházak egyike. Három játszóhelye (a nagyszínpad, a Házi Színpad nevű stúdió és kamarája, a Pesti Színház) összesen több mint 1700 ülőhellyel rendelkezik. A színház a modern magyar polgári dráma bölcsőjeként is ismert, híres szerzői voltak, mint Heltai Jenő, Bródy Sándor, Szomory Dezső, Lengyel Menyhért, Szép Ernő, Hunyady Sándor, Herczeg Ferenc. A 21. században világszerte jellemző, hogy a nagyobb nézőterű színházak többsége elvesztette közönségének jó részét. A Vígszínház premierjei e tendencia ellenére sikeresek, előadásai szépszámú közönség előtt zajlanak. A színház Budapesten, a Szent István körút Újlipótváros felőli oldalán található.



















