CSÉRY ZOLTÁN-40 SZÜLETÉSNAPI NAGYKONCERT VENDÉGEKKEL

2023-03-09T17:30:00.000Z

Cséry Zoltán, zeneszerző, zongorista, szövegíró 2023 márciusában tölti be 40. életévét.

Ebből kifolyólag, ezen szép kerek szám alkalmából egy óriási születésnapi koncertet ad a BARBA NEGRA- BLUE STAGE színpadán, ahol olyan zenészek, énekesek, frontemberek lesznek a vendégei, akik eddigi zenei életét meghatározták és akikkel együtt dolgozott.

Mar
09

Program

A paletta igen széles, ugyanis Zoli kipróbálta magát millió könnyűzenei műfajban, játszott a KIMNOWAK-al, Ganxsta Zolee-val, saját zenekara a Special Providence volt, aminek alapítótagja is egyben. Eme különleges estén a Special Providence is színpadra áll, két felállásban is ráadásul. Az improvizáció is teret kap a RANDOM TRIP által, aminek több mint tíz éve tagja és saját zenekarától, a Patchétól is felcsendülnek majd dalok.

Teret kap a metál is, a ROAD a Subscribe és az AWS tolmácsolásában. A zenekar összes résztvevője az event-en található meg, sok színészbarát, gyerekkori zenészbarátok is elfogadták Zoli meghívását erre az ünnepi eseményre.

Sok-sok zenészbarát, sok műfaj jelenik majd meg az este folyamán, tulajdonképpen egy életút, az első 22 év koncertbe foglalása ez a koncert, két órába sűrítve.

Zoli 18 éves kora után indult el a könnyűzene útján. Előtte a győri konzervatórium szolfézs-zene elmélet, zeneszerzés szakos növendéke volt, majd a Kőbányai Zenei Stúdió jazz-zongora szakán tanult. Ezekben az években alakultak ki a zenekarok, elindult a kalandos zenei karrier.

Ezen a különleges estén szinte minden zenész, énekes és zenekar jelen lesz, aki(k) a 18. életévétől egészen a 40.-ig meghatározóak voltak zenei életében.

Ha egy igazi színes, izgalmas zenei kavalkádra vágysz és egy jó hangulatú koncertre a progresszív műfajokon át egészen a pop-ig, belekósoltva a jazzbe, funk-ba, akkor ünnepelj együtt Zolival és zenészbarátaival egy igazi óriáskoncert keretében.

A vendégek teljes névsora:

Novák Péter-Kimnowak

Ganxsta Zolee

Molnár Máté-Road

Brucker Bence-AWS

Delov Jávor-Random Trip

DJ Q-Cee-Random Trip

Csongor Bálint-Subscribe

Pákai Petra-Patché

Kálloy-Molnár Péter

Miller Zoltán-Emberek

Török Viktor-Groove Funky Gang

Markó Ádám-Special Providence

Bata István-Special Providence

Fehérvári Attila-Special Providence

Kertész Márton-Special Providence

Baranyi Gergő-basszusgitár

Tóth Ádám-gitár

Molnár Mátyás-dob

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.