Úrfi VI. Születésnap
2024-03-09T17:30:00.000Z
Idén hat éve, hogy az Úrfi zenekar útjára indította a keserédes, sírós-nevetős zenéjét a nagyvilágba, azzal a céllal, hogy elénekelje azt, amit másképp nem tud feldolgozni. Ennek örömére ismét visszatérnek az Akvárium színpadára, hogy ezt pontosan azzal ünnepeljék meg, amit a legjobban szeretnek csinálni.

Mar
09
Program
Akik idén biztos, hogy velünk tartanak az ünneplésben:
Gypo Circus!
Francba a depresszióval!
A Gypo ádáz virtuozitással, végtelen életörömmel és szilaj lélekkel játszik, zenével gyógyítva a hétköznapi gondokat-bajokat. Mindenünk megvan, ami egy jó bulihoz kell: a vagány gitárok, az ördögi hegedűszólók, az arctépően súlyos basszusszólamok, a vad ritmusok és a minőségi sakálvokál harmonikus egysége bármely közönséget magával ragad.
The Lovers
Megindító hard popper romantika egyenes Pécs alagsoraiból. Ne kérdezd. Lesz minden.
Helyszín
Akvárium
Mint magukról írják, Budapest legfrekventáltabb rendezvényhelyszíne, ami egyben multifunkcionális is. Jó díjátadózni, kávézni és legfőképpen koncertezni is, a műfajokon átívelő szelekció miatt biztosan.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















