Makám 40 || Instrumental
A Makám néven hivatalosan 1984 óta létező, Krulik Zoltán vezette zenekar az új tradíció legmarkánsabb hazai képviselője. A 2024-ben negyven éves együttes pályafutását mindig is az eltérő zenei világok közelítése jellemezte, a kortárs zene, az improvizáció, a tradicionális hangok találkozása. A Zene Házában a jubileumi évet köszöntő koncerten a Makám első időszakát idézi meg, az 1988-1998 során megjelent első négy nagylemez instrumentális megszólalását – a végén egy kis csavarral, Magyar Bori énekével az emberi hang is előkerül.

Program
A Makám korszakain átível a tradíció és a modernitás, Kelet és Nyugat, a kollektív és individuális kettőssége az ősi egység és harmónia keresése. A Makám előzménye, a C. S. Ö. (Creatív Stúdió Öt) 1975 és 1980 között működött, aztán négy éven át létezett a Makám és Kolinda formáció, amiből 1984-ben jött létre Krulik vezetésével a Makám. Kezdetben az etno-avantgard kelet-közép-európai követeként robbant a zenei életbe, és ezt a kezdeti korszakot – a hagyományos európai hangszereket: oboa, gitár, bőgő, zongora – finoman árnyalták az ázsiai, távol-keleti gyökerek (tabla, gatham, sarangi Indiából), a balkáni (gadulka, kaval) és afrikai hatások (sansa, marimba, udu), valamint a kortárs zene repetitív elemei. A Közelítések című 1988-as debütlemez után is ez a legjobb értelemben világzenés irány folytatódott a kilencvens évek kiadványain (Divertimento - 1994, Café Bábel - 1997, A Part - 1998), melyekben a jazz elemeit az egyik legelismertebb magyar szaxofonos, Grencsó István játéka hozta, de ebben az időben, igen fiatalon lett Makám-tag Borlai Gergő dobos is. A mostani koncerten ennek a négy legendás lemeznek az anyagát idézi meg a zenekar, a korabeli tagság többségével. Színpadon lesz Szőke Szabolcs, Juhász Endre és Borlai Gergő is, sokan mások mellett:
◗ FELLÉPŐK
Borlai Gergő | dob
Boros Attila | basszusgitár
Eredics Dávid | szaxofon, klarinét, kaval
Borbély Mihály | szaxofon
Keönch László Farkas | cajon, udu, dobok
Krulik Zoltán | gitár – zenekarvezető
Lantos Zoltán | hegedű
Mizsei Zoltán | szintetizátor
Rácz Gabriella | hegedű
Szőke Szabolcs | gadulka
Juhász Endre | oboa, duduk
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















