FÉL_búcsúest
A 2023. március 6-án megrendezésre kerülő összművészeti eseményen a FÉL szerzőinek különleges felolvasásán túl pop-up kiállítást, kortárs tánc előadást láthattok, de lesz spoken word, versfeldolgozások is hallhatók majd, sőt, a szervezők egy, a lap fennállásának 15 évét összefoglaló filmet is levetítenek.

Program
Az esten a vezető, fiatalok által szerkesztett kortárs művészeti lapok, periodikák is képviselteik magukat: a Nincs online folyóirat, a ROST irodalmi lap és az f21.hu magazin alkotóinak felolvasása után izgalmas kerekasztal-beszélgetés során ismerkedhetünk meg a 2020-as évek első felének lapszerkesztőivel, szerzőivel.
A FISZ Fiatal Írók Szövetsége könyvvására teszi még színesebbé a búcsúest programját: az esten a FÉLonline.hu szerzőinek a kiadónál megjelent könyvei megvásárolhatók. A helyszínen vehetők át a FÉL_búcsúbazár (https://felonline.hu/bucsubazar/) merchandise tárgyai és az idén késő őszre tervezett Emlékkönyv is nagy kedvezménnyel elővásárolható majd.
Online jegyvásárlás:



















