Vass Geri 1. szülinapi koncert, vendég tejszínhab.
Az év első Vass Geri koncertje!
Egy év után újra próbakörre viszi a Hajót a 20 éves, minden hangszeren is játszó énekes/dalszerző, de ez alkalommal egy önálló koncerttel tér vissza a fedélzetre! Geri, zenekarával kiegészülve, a kedvenc dalaitok mellett új zenei világába is bevezet titeket a friss szerzeményeken keresztül.
Program
Légy ott a közös sikersztori következő nagy eseményén február 23-án, egy zenével, énekléssel, sírással és nevetéssel teli péntek estén az A38 Orrstúdiójában!
U.i.: mentőmellény nem kell
tejszínhab
Zenekarunk, a tejszínhab. egy éve alakult. Öten vagyunk a csapatban, négy Színművészetis és egy Zeneakadémiás hallgató.
Eleinte csak saját szórakoztatásunkra zenéltünk, de az elmúlt évben felléptünk több egyetemi rendezvényen, a Fonó Budai Zeneházban, a V4 fesztiválon, illetve Torockón a Double Rise fesztiválon.
Nemsokára megjelenik első tematikus albumunk amihez előadásainkból kölcsönvett szövegeket zenésítettünk meg. Célunk hogy a minőségi, örökérvényű szövegek (például Arany János, Petőfi Sándor, William Shakespeare, Georg Büchner) fiatalos, modern hangon szólaljanak meg, megkerülve a konvenciókat, új hangzásokkal kísérletezve.
A38 Hajó
A szénbányászó hajóból átakalított A38 simán Budapest legizgibb szpotja. A hajó gyomra lassan 20 éve ad otthont az élő- és elektronikus zene széles palettájának, teltháznál pedig bőven érezni, ahogy a bulizók ütemes mozgása hullámokat csap a Dunában. Külföldi fellépők is gyakran emlegetik fel utólag, mint kedvenc klubjukat.



















