RENDHAGYÓ KÖNYVBEMUTATÓ ÉS EMLÉKEST
A Dr. Kotász Könyvkiadó és a Nyitott Műhely közös estje
ÓNAGY ZOLTÁN (1952-2023) emlékére
Az író következő három kötete kerül bemutatásra: 21 ÍRÓHALÁL, A HELYETTES HARMADIK REGÉNYE, KÉT VÁLASZTÓS MAGYARORSZÁGON / LUCA SZÉKE
– házigazda: Kállay Kotász Zoltán (Dr. Kotász Könyvkiadó), közreműködik: Nagyváradi Erzsébet Jászai Mari-díjas színművésznő –

Program
Onagy Zoltán 1952. december 27-én született Budapesten. Gyermekkorát a Nógrád megyei Lókos tanyán töltötte. Levelező szakon érettségizett, eredeti szakmája szerint nyomdász, magas- és síknyomó mester. A magyarországi online kulturális tartalomszolgáltatás egyik úttörője volt: 2000 és 2006 között a Terasz.hu irodalmi főszerekesztőjeként dolgozott, 2007-től 2012-ig az Irodalmi Jelen prózarovatát vezette, 2013-tól szabadúszó. Írásai számos folyóiratban megjelentek, egyebek közt az Élet és Irodalom, a Forrás, a Helikon, a Hitel, az Irodalmi Jelen, a Jelenkor, a Kalligram, a Kortárs, a Korunk, a Látó, a Librarius, a Litera, a Magyar Napló, a Mozgó Világ és a Tiszatáj című lapok hasábjain találkozhattunk szövegeivel. 2015 elején A bőség zavara címmel szubjektív világirodalmi áttekintést indított el egy közösségi portálon, ahol több mint kétezer-ötszáz szócikket publikált.
Nyitott Műhely
A Nyitott Műhely finom hely, sokféle ember tudja magát ott jól érezni, vagyis van, ami ritka és nehéz megteremteni, a helynek szelleme. Ez a szellem, szellemiség nekem nagyon rokonszenves, mert egyszerre jelenti azt, hogy engem érdeklő műsorok vannak, valamint hogy az időnként fölbukkanó pörkölt is rendben. És hogy jó valószínűséggel olyan emberekkel találkozhatom ott, akiknek örülök, és még az sem kizárt, hogy ők nekem. Ritka Budapesten az ilyen nyilvános (nyitott) tér.



















