Program
A szefárd zene az útonlét zenéje. A spanyol inkvizíció elől menekülő, az Ibériai-félszigetet elhagyni kényszerülő zsidók e dalokba – mint egy kabát rejtett zsebeibe – pakolgatták egykori hazájuk emlékeit, személyes történeteiket, a száműzetés keserű élményét és a túlélés bizonyosságát. De ott van ezekben a zsebekben sok olyan kincs is, ami útjuk során akadt kezük ügyébe: Észak-Afrika, Délkelet-Európa és Kis-Ázsia dallamainak elemei. E sokszínű zenei kultúra pedig azt is megengedi, hogy előadói saját zenei tapasztalataikat is beleszőjék, ahogy a Sefardito is teszi, amikor ezeket a spanyol, zsidó, török, mór zenéből született dalokat megszólaltatja.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.




















