Csík generációk

2024-06-02T16:00:00.000Z

Még soha nem látott társulás, három generáció képviselői egy színpadon a Csík Zenekarral! Ez az a pillanat, amit látni, hallani és érezni kell!

Jun
02

Program

A Csík Zenekar karöltve korunk 9 népszerű könnyűzenei előadójával, egy még sosem látott produkciót hoz Budapest legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyére, a Budapest Parkba.

A 3 generáció képviseletében meghívott 9 zenész-ikon és a Csík Zenekar közös produkciója egyszerre szól minden korosztályhoz. A fiatalabbak számára olyan páratlan kulturális és zenei feltöltődést biztosíthat, ahol az idén már 36 éve működő Csík Zenekar sajátos, egyéni hangzásvilágában szólalnak meg az általuk is jól ismert kortárs popzenészek dalai. Az idősebb korosztálynak pedig egy olyan fiatalos környezetet kínál, ahol az általuk is jól ismert slágereket a színpadon lévő előadókkal együtt énekelve visszaidézhetik és újra élhetik fiatalkoruk legkedvesebb pillanatait.

Helyszín

Budapest Park

Budapest legnagyobb szabadtéri koncerthelyszíne első látásra eléggé kiesik a város belsejéből, valójában a fővárosi könnyűzenei kultúra félkarú óriás lenne nélküle. A tavalyi szezonra teljesen felújított hangrendszer óta pedig csak még jobban tudjuk ajánlani a helyet.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.