Kovács Linda & Budapest Jazz Orchestra
Kovács Linda nevéről ma már sok minden eszünkbe juthat: a jazz énekesnő, az improvizatőr, a zeneszerző és a hangszerelő is. Az énekesnő szinte minden létező felállásban alkotott már a duótól a trión, kvartetten át az oktettig, úgy, hogy a közelmúltban a big band műfajában is letette névjegyét a nagy szakmai és közönségsikert arató 2018-as szerzői lemezével, a Sunflower című albummal, amelyet a Budapest Jazz Orchestrával – a hazai big band zene egyik legjelesebb képviselőjével – készített.
Program
A Sunflower Kovács Linda nyolc saját kompozícióját és hangszerelését tartalmazza, élőben eddig csak egyszer volt hallható, hiszen nem egyszerű egy bigbandes nagyművet színpadra állítani. Most tehát egy nagyon ritka alkalom adódik élőben is hallani ezt a remek művet, ráadásul ezen a koncerten a lemezanyagon túl új szerzeményeket is hallhatunk majd.
A koncert előtt Oláh Krisztián jazz-zongorista beszélget röviden Kovács Lindával a Sunflower lemezről.
A Kovács Linda-Budapest Jazz Orchestra közös album különösen pozitív visszhangot váltott ki a zenei szaklapok körében, a Magyar Narancs öt csillagra értékelte, a Jazzma.hu minden idők legjobb magyar jazz lemezei közé sorolta, valamint a Gramofon toplista harmadik helyére került. A Sunflower Kovács Linda leggrandiózusabb és talán legkifinomultabb alkotása, amelyben eklektikus zenei világa teljes egészében kibontakozik. A zenében felbukkan Bob Marley, Frank Zappa vagy éppen Stravinsky zenei öröksége, mindez persze a jazz tradícióival alkot színes zenei szövetet. Az este folyamán két vadonatúj szerzemény is megszólal majd, szintén az énekesnő által jegyzett műveket hallhat az elsők között a Zene Háza közönsége.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt. Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.