Within Temptation
A Within Temptation egy holland együttes. A csapatot 1996-ban alapította Sharon den Adel énekesnő, és a gitáros Robert Westerholt. Zenéjüket leginkább gothic metalként lehet azonosítani, bár Sharon den Adel egy interjúban szimfonikus rocknak nevezte az együttes zenei irányát.
Program
Különleges és látványos élményekkel várja 2024-ben a közönséget a Within Temptation: a kontinens egyik legsikeresebb metal zenekara ma hirdette meg Bleed Out című jövő évi turnéját, ami az Egyesült Királyságot és Európát érinti. Az egy év múlva induló koncertsorozat a holland szimfonikus metal csapat friss, szintén Bleed Out című lemezét mutatja majd be. Budapestre 2024. október 18-án érkeznek, a Barba Negrában lépnek majd fel.
Ez a turné lesz az első nagyszabású élő produkciója a Within Temptationnek a 2022-es Worlds Collide turné óta, ahol az Evanescence-szel közösen járták be Európát. Magyarország akkor kimaradt a sorból, ezúttal azonban a Barba Negrában térnek majd vissza.
A turné tárgya, a Bleed Out nagylemez most október 20-án jelenik majd meg. Sharon den Adel, a zenekar énekesnője azt is kiemelte, hogy a koncertek nem csak a Within Temptation nyolcadik nagylemezéről szólnak majd, hanem “megerősítésről” (empowerment) is: a koncertekre kilátogatók megtapasztalhatják az a tüzet és szenvedélyt, ami a zenekart élőben jellemzi. Az albumhoz tartozó legutóbbi kislemez a Ritual, ami szeptember végén jelent meg, és itt meghallgatható.