Willany Leó #kaméleon no.4 - Vavra Júlia - "ripples in silence, The misty waltz"

2024-04-08T18:00:00.000Z

A #kaméleon projekt a Willany Leó kollektíva folyamatos megújulásra való törekvésének egyik materializálása: egy-egy meghívott, külsős alkotó bevonásával igyekeznek magukat újradefiniálni és lehetőséget adni arra, hogy az improvizáció és a kortárstánc végtelennek tűnő fogalmához újabb gondolatokat adhassanak, ezzel is gyarapítva a hazai kortárs kánont.

Apr
08

Program

A vendégkoreográfusokkal létrejövő kutatások, bár a közös munka bemutatóval végződik, folyamatuk legalább annyira hangsúlyos és fontos: a jelenleg 23 fiatal táncművészből és több mint 30 zenészből álló kollektíva tagjai folyamatosan változó, cserélődő kisebb csoportokban tanulhatnak egymástól. A közös kutatásban társadalmi és viselkedési szabályokra is reflektálnak a művészek: a cél, hogy egy dinamikusan változó váz alapján töltsék meg különböző improvizációs technikák segítségével az előadást. Azért, hogy az alkotófolyamatok valóban ezekért az értékekért tudjanak harcba szállni, a kollektíva olyan művészeket hív meg, akik eddigi munkásságuk során hasonló értékek mentén dolgoztak, mint a Willany Leó.

A #kaméleon sorozat 4. évadának meghívott alkotója, koreográfusa Vavra Júlia. A kutatásból létrejövő előadás bemutatójára a Willany Leó 15 fesztivál keretein belül kerül sor, a Trafó Kortárs Művészetek Házával koprodukcióban.

Vavra Júlia Budapesten élő, szabadúszó kortárstáncos, performer és koreográfus. Tanulmányait a Budapest Kortárstánc Főiskolán (2010-2015) és a School for New Dance Development nevű amszterdami egyetemen (2017-2021, mint koreográfus) végezte. Jelenleg előadóként és koreográfusként is tevékenykedik, itthoni és külföldi produkciókban.

Eddigi munkáiban fontos szerepet játszott a mozgás hangulatteremtő ereje, valamint a közönség és performer közötti dinamikákra fektetett extra figyelem. Humorral és kínos szituációk megnyerő erejével próbál reflektálni az előadói szituációk izgalmára és ki nem mondott etikettjeire. Előző projektjében (Artists Like Me) különös figyelmet fordított a szabadúszó, független művészlét küzdelmeire, problematikáira és kontradikcióira. Általában azt keresi, hogy az őt érintő kimondatlan tabu témákat, hogyan lehet performatív szituációkkal és szimbolikus képekkel manifesztálni.

Különböző médiumok és formanyelvek (videó, hang, karakter építés, szöveg, mozgás, fény, kellékek, jelmezek..) kombinálásával és egymásra ható játékával olyan tereket próbál teremteni, ahol a fikció és valóság határmezsgyéje arra sarkallja a közönséget, hogy megkérdőjelezze: mi az előadás része és mi nem? A meglepetés, a kiszámíthatatlanság, az aktualitás és a környezetre való akut reakció fontos az előadói és alkotói tevékenységeiben. A térrel specifikusan dolgozik: a színpad, a nézőtér és a színházi tér perifériái egyaránt porondként szolgálnak. Sose lehet tudni, hogy a performerek hol bukkannak fel.

A “ripples in silenece,

The misty waltz” egyszerű koreográfiák, struktúráltan improvizatív mozgások és poetikus képek sorozata. Formanyelvét tekintve az inspiráció középpontjában egy torzult videoklip esztétikája áll. A térben a kódolható “show elemek” enerváltan tűnnek fel, ezzel delíriumos és álomittas hangulatot teremtve. Az ok-okozati összefüggések megszűnnek és a narratíva asszociatív módon alakul. A kitettség, teatralitás, szórakoztatni vágyás és az introverált, befelé irányuló, fókuszált folyamatok ütköznek. A mainstream és az absztrakt elemek furcsán nyugtalanító kombinálásával találkozhatunk.

Táncművészek: Bagyinszki Bánk, Bartók Eszter, Bundschuh Vera, Engelmann András, Laza Tímea, Oberfrank Réka, Pataki Noémi Kata, Temesvári Zsófia, Thury Zita, Váth Máté

Zenei közreműködő: Molnár András

Fény: Rovó Virág

Produkciós vezető: Pallag Sára

Koreográfus, alkotó: Vavra Júlia

Művészeti vezető: Grecsó Zoltán

A Willany Leó produkciós munkatársai: Oberfrank Réka és Szilágyi-Pallag Emese

Támogatók: Trafó Kortárs Művészetek Háza, Műhely Alapítvány, Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, Nemzeti Kulturális Alap

MEGJEGYZÉS: Az előadásban füst, stroboszkóp, vaksötét és erős hanghatások fordulnak elő.

#félrehangoltvideoklip #leszedáltmusical #enerválttánc

színházterem

Helyszín

Trafó Kortárs Művészetek Háza

A budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza Magyarországon egyedülálló, a nemzetközi kortárs színtérbe beágyazott befogadó hely, ahol a különböző műfajok – színház, tánc, újcirkusz, zene és vizuális művészetek – egyedi és autentikus módon jelennek meg.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.