Program
A banda 2018-as megalakulása óta számos szakmai elismerést szerzett magának, többek között bekerültek az Öröm a Zene tehetségkutató Top 10 kárpát-medencei döntős zenekarai közé is. Az együttes ígéretességét jelzi továbbá, hogy a nemzetközi színtér egyik híres producere, Mo Hausler illetve Ligeti Gyuri a magyar piac egyik legkeresettebb producere is dolgozott a zenekar lemezein. Fontos célként tűzték ki a hazai közönség szívének meghódítását is, az Átutazók c. új nagylemezükön már hallhatunk magyar nyelvű dalszövegeket is.
Helyszín
A38 Hajó
A szénbányászó hajóból átakalított A38 simán Budapest legizgibb szpotja. A hajó gyomra lassan 20 éve ad otthont az élő- és elektronikus zene széles palettájának, teltháznál pedig bőven érezni, ahogy a bulizók ütemes mozgása hullámokat csap a Dunában. Külföldi fellépők is gyakran emlegetik fel utólag, mint kedvenc klubjukat.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















