Jan Durina: Night Shift • egyéni kiállítás
A kiállítás az eltolódott valóságok, a sebezhetőség, a menedék és az elmélyülés gondolataival foglalkozik, mindezt az éjszaka vigyázó tekintete alatt. A külső elvárásokat hátrahagyva egy intuitív folyamat bontakozik ki, amelyben az érzéki minőség iránti vágy, az érzékiség és a gyengédség, a gondoskodás és a kimerülés, valamint az én saját terheinek közelsége találkozik, miközben az éjszaka olyan szimbolikus térré válik, ahol a figyelem egy másfajta formája valósulhat meg
Jan Durina (*1988, Zsolna, Szlovákia) Prágában élő szlovák interdiszciplináris művész, zenész, kurátor és kutató, valamint a Romeo & Hellion performanszkollektíva társalapítója. Munkásságában a fotográfia, a rajz, a performansz és a hang médiumai között szabadon mozog, a magány, a sebezhetőség, valamint a természet, a test és az identitás közötti határokat vizsgálva, queer, feminista és ökofeminista gondolkodásból kiindulva.
A kiállítás a Nemzetközi Visegrádi Alap és a budapesti Cseh Centrumtámogatásával valósul meg.
Program
A Night Shift Jan Durina első magyarországi bemutatkozása a Liget Galériában, egyben 2023 óta az első egyéni kiállítása.
A Night Shift című kiállítás az eltolódott valóságok, a sebezhetőség, a menedék és az elmélyülés lehetőségét bontakoztatja ki az éjszaka vigyázó tekintete alatt. A külső elvárásokat hátrahagyva az installáció egy intuitív alkotói folyamat eredményeként egyesíti az érzékiség, a gyengédség és a gondoskodás iránti vágyat, a kimerültség érzetét, valamint a magunkkal cipelt terhek nyomasztó jelenlétét. Ennek a térnek válik szimbólumává az éjszaka, amelynek leple alatt az odafigyelés más formái is megvalósulhatnak.
A kiállításon szereplő művek ötvözik a fotográfia, a kollázs, az objekt és a hímzés technikáját, a művész különböző médiumokkal folytatott többéves kísérletezésének újabb állomásaiként. A fényképeken és papírlapokon megjelenő szabad asszociációs hímzés gyakran egészül ki díszkövekkel, flitterekkel, tollakkal és textilelemekkel. A színkompozíciók élénk, telített tónusai az érzékelés egy másfajta módját idézik meg, az éjszakai emlékezet vibráló, fel-felvillanó természetét.
A kifejezetten erre a kiállításra készült új munkák korábbi művekkel való társítása során Jan Durina egy, az égitestek mozgása által megrajzolt, képlékeny keretet hoz létre. Ebben a formában az éjszaka nem a Nap nyugta és kelte által meghatározott időszakot jelöli, hanem a lehetőségek átrendeződését, átjárást egy másfajta létezésbe. A túlhajszolt és rendszerszinten kimerített én számára, amely a nappal követelményei között képtelen menedéket találni, az éjszaka a visszavonulás, az intimitás és a megváltozott figyelem tere marad, miközben láthatóvá válnak azok a feltételek is, amelyek meghatározzák, hogyan kell megszerveznünk az időt, a munkát és a gondoskodást.
A sebezhetőség legerőteljesebben a papírra hímzett, képzeletbeli virágokat ábrázoló, kisméretű munkák sorozatában mutatkozik meg. Ezek a virágok nem létező botanikai fajokat ábrázolnak, hanem érzelmi entitásokként jelennek meg. Túlzóak, dekoratívak, különösek és kendőzetlenül kitárulkozók. Éjszaka nyílnak ki, amikor a körülmények már elég biztonságosnak tűnnek ahhoz, hogy megmutassák magukat, így egyszerre testesítik meg a túlélésben rejlő törékenységet és a kitartást. A nappallal ellentétben, amelyben a kivirágzás többé nem lehetséges, féktelen szépségük a környezeti gyász és kétségbeesés nyomait hordozza, miközben gyengédségük nem hajlandó a sebezhetőséget szégyellnivalóként kezelni. Az I Don’t Want to Be My Own Misery (Nem akarok a saját nyomorúságom lenni) felirat, amely egy kisérteties testet ábrázoló, fekete-fehér, hímzett fényképen jelenik meg, egyfajta fohász visszatérő refrénjeként rezonál, előrevetítve a nézőpontváltás lehetőségét.
A kiállítás magában hordozza a brutalitást és a veszélyt: a gyász és a veszteség nem oldódik fel, hanem teret kap, hogy jelen legyen és a maga módján mutatkozzon meg. Durina munkái nem romantizálják a sötétséget; éppúgy tudomásul veszik azt, ami elől menekülünk, mint azt, ami felé tartunk. Ebben az értelemben a kiállítás csendes politikai töltetet hordoz: az éjszaka éppen azért válik a spirituális átalakulás helyszínévé, mert a nappal nem kínált erre lehetőséget – egyfajta újjászületésként, amely egy olyan rendszer peremén megy végbe, ahol alig marad hely a gyengédség számára. Éjszaka menedéket keresni már önmagában is az ellenállás egy formája: igényt tartani a pihenésre, az intimitásra és a szépségre olyan körülmények között, amelyek éppen ezeket igyekeznek megtagadni.
