György Péter emlékkonferencia
A Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) Kutatási Osztálya 2026. június 4-én egynapos konferenciával emlékezik meg György Péterről (1954–2025). A tavaly elhunyt esztéta és kultúrakutató tudományos munkásságát fáradhatatlan kíváncsiság, a művészet lokális kontextusaira és nemzetközi diskurzusaira egyaránt érzékeny szemlélet jellemezte. György Péter műkritikusként, kultúraszervezőként, egyetemi oktatóként, a közügyekért és a közbeszédért felelősséget vállaló értelmiségiként is éber vitapartnere és pártfogója maradt a művészettörténészek, kutatók, illetve kurátorok újabb generációinak. Életműve több szálon kötődik a KEMKI programjához is. A konferencia elsősorban az életmű művészettörténeti kérdéseket interdiszciplináris összefüggésekbe helyező, új megközelítéseket katalizáló szellemiségét eleveníti fel.

Program
Pályája kezdetén, a nyolcvanas években az Európai Iskola és az Elvont művészek csoportja történetéről a Pataki Gáborral közösen rendezett kiállítással (1984) majd monográfiával (1990) a magyar művészettörténet egy mitizált fejezetének rajzolta meg intellektuális portréját. Következő művészettörténeti jelentőségű kutatása a sztálinizmus kultúrájával és művészetével foglalkozott a rendszerváltás utáni években (A művészet katonái. Sztálinizmus és kultúra Turai Hedviggel, 1992), amellyel párhuzamosan esszenciális elemzéseket jelentetett meg a neoavantgárd megkésett recepciójáról, valamint a kortárs vizuális és digitális kultúra kritikai értelmezéséről (Művészet és média találkozása a boncasztalon, 1995; Digitális Éden, 1998). A kétezres évektől pedig az emlékezetpolitika és a muzeológia területén fejtette fel a magyar és európai eszmetörténet, az egyéni, kurátori és művészi stratégiák és a történelmi traumák összefüggéseit (Néma hagyomány, 2000; Az eltörölt hely – a Múzeum, 2003; A hely szelleme, 2007; A Kalinyingrád-paradigma, 2009; A hatalom képzelete, 2014; Faustus Afrikában, 2018).
A konferencián négy szekcióban 13 előadás hangzik el, amelyeket kerekasztal-beszélgetés követ.
A konferencia meghívottjai művészet- és kultúrtörténészek, kritikusok, kurátorok és filozófusok, akik a szellemi rokonságon felül György Péter tanítványai, kollégái, barátai voltak. György Péter olyan jelentős témáihoz szólnak hozzá mint az Európai Iskola, a neoavantgárd örökségének folytathatósága, a művészeti mező, illetve a magyar művészet nemzetközi pozíciójának átalakulása a késő Kádár-korban és a posztszocialista átmenet éveiben, a digitális fordulat kritikája, az emlékezetpolitika és a progresszív muzeológia új kihívásai, valamint a kirekesztett és kívülálló pozíciók reprezentációja.
Budapest
A legjobb dolgok Budapesten! Több középkori híd köti össze a város nevét adó 2 oldalát: Budát és Pestet. A Dunán való hajókázás remek módja annak, hogy Budapestet teljes pompájában láthasd.