Efkilenc

Efkilenc a HOLDUDVAR fiúbanda tagjaként már 2018-ban feltűnt. Eleinte főleg producerként jeleskedett, Dzsúdló Unom című számát közösen jegyzik Déével, és a zenekar más tagjaival is dolgozott mint beatmaker. 2021-ben jelent meg az első, vagy amit akartok című szólóalbuma szerzői kiadásban, amelyet 2022-ben követett az efkilencben az f a Farseers Collective gondozásában. 2023-ban fellépett a Slow Village-dzsel, és 6363 zenekaros felállásának debütálásakor is ő nyit az Akváriumban. Ugyanebben az évben jelent meg GELATO című kislemeze, valamint a HOLDUDVAR STEVE JOXLER című lemeze, amelyen rapperként és producerként is szerepet vállalt. Aktív közösségszervező, különböző felállásokban a legtöbb budapesti klubban megfordult már mint mc és dj.

Efkilenc a közösségi médiában:

https://linktr.ee/efkilenc

https://instagram.com/efkilenc

https://facebook.com/efkilenc

https://soundcloud.com/efkilenc

https://efkilenc.bandcamp.com

Közelgő események

Lezajlott események