Kálvária Pince
Amikor egy történelmi pincesor újraéled A budakalászi Kálvária-domb alján lévő több száz éves pincék közül az első három felújítása 2017 végére készült el. Nagy büszkeség ez a családunknak és egész Budakalásznak. Ez a három pincéből álló komplexum a Kálvária Pince nevet kapta.
Egy koncepció, három pince: Kékfrankos, Furmint és Kadarka! Nem véletlenül erről a három fajtáról lett elnevezve a három megújult pince, ugyanis a célunk az, hogy a legjobb hazai fajtákat mutassuk be egy autentikus, igényes környezetben, kompromisszumok nélkül. A nyilvános események mellett szívesen tartunk előre egyeztetett kóstolókat, bemutatókat, játékos esteket kisebb-nagyobb baráti társaságoknak vagy borkedvelő csoportoknak. Nálunk kiemelten fontos a szakmaiság, ezért aki „csak” rendezvényhelyszínt keres, az nem jó helyen jár.
Ha szeretnél nagyon különleges borokat kóstolni Tokaj, kadarka, Somló, furmint, Balaton, aszú, kékfrankos, Szekszárd, juhfark, Kárpát-medence, hárslevelű, Mátra, bikavér, szamorodni, régi magyar fajták stb. témakörökben, akkor keress minket bátran!
Több mint 600-féle válogatott borral várunk minden érdeklődőt, borkedvelőt és hagyománytisztelőt. Írjuk újra együtt Budakalász bortörténelmét!
