
NVC XX: Két évtized a budapesti undergroundban
- Lifestyle
- Borkóstoló
- Elektronikus
- Minimal Techno
Turbina, Inota, Központ és Pingrumba? Húsz éve menetel a független kultúra szolgálatában az NVC és barátaik, végig néztünk ezen a két évtizeden, hogy honnan nőtte ki magát a négy gimis barátból induló csapat, az undergroundot mozgató entitássá. Két évtizedes tevékenységüket a Fővárosi Közgyűlés is elismerte, Budapestért díjat adott át a csapatnak kulturális tevékenységükért és a közösségért végzett munkájukért.
Egy kicsit hosszabb olvasmány következik, mert összeszedtük nektek, hogy kik állnak a legendás bulik, kortárs éttermek és kulturális központ mögött: gyertek velünk és ismerjétek meg a No Vidra Crew-t! 🦦
Az NVC esszencia
2004-ben egy jól sikerült goa buli után négy barát – Kustán Gergő, Breuer Péter, Togay Jónás és Papp László – elhatározta, hogy saját eseményeket szeretne csinálni. Nulláról indultak, de hamar belevetették magukat a szervezésbe, flyerrel megpakolt táskákkal rótták a várost az éjszakai járatokon. Kézből kézbe osztották a szórólapokat a legfontosabb klubok parkettjét teljesen átfésülve, de persze nem csak az utcákon pörgött a promóció, hanem IWIW-en és MySpace-en is.

A kétezres évek elején Budapesten virágzott az underground, olyan helyeken, mint a Merlin, a Süss fel nap, a Mono, a Kultiplex vagy a Kashmir. Ezeken a helyeken a hét minden napján pörögtek az egész estés zenés táncos rendezvények hajnalig, ezek voltak a csapat törzshelyei.
Az NVC mindig inspirálódott a világkörüli élményeikből, zenei fronton sem volt ez másképp.
A kortárs kultúra jegyében mindig az aktuális friss előadókat és legropogósabb stílusokat szerették volna itthon is tovább vinni. Eleinte a finn psytrance csapásvonalat képviselték, aztán elmozdultak a német minimál techno felé, és olyan neveket hoztak el Magyarországra, mint az Extrawelt, Ellen Allien, James Holden vagy Oliver Huntemann.
Új lehetőségek a horizonton
Az NVC elég jól ráérzett, hogy milyen külföldi nevekre van itthon igény: folyamatosan olyan előadókat hoztak el, akik akkor még újnak számítottak Magyarországon, de mire eljött a hazai koncert dátum, az undergroundban már pont ismertté váltak.
Elindultak a saját legendás eseménysorozataik is:
A nemrég újraindított Casino Bangkokból – régen még a Monoban, vagy a Corvintetőn, ma már a Turbinában folytatódnak – több mint száz alkalom megvalósult.

Az Telekom Electronic Beats (TEB) új irányokat hozott: Caribou teltházas koncertjével felfigyeltek az NVC csapatra, a Deutsche Telekom felkérésére így 2011-ben elindult az újra izzított TEB fesztivál a Millenáris Parkban – ahol egyébként az Apparat volt a headliner.
A TEB eleinte papíron terjesztett magazinként, majd online újságként élt tovább, mára elektronikus zenei vonalon inspirációban, zenei kritikában, streamekben és ajánlásokban az ország elsőszámú forrása lett.

A TEB ezenkívül a tehetséggondozásban is kiveszi a szerepét, évek óta fut a SZELEKTOR pályázat, ahol új hangokat kutatnak a magyar zenében, szakmai zsűrivel karolják fel a legtehetségesebbeket, és válogatott lemezen kerülnek kiadásra a díjazottak. 2023-ban útjára indult a Telekom Spots felülete, ami kifejezetten programajánló céllal jött létre, művészeknek és friss hangoknak adunk azóta is platformot.
Az első bázis: megnyílt a Központ
A 2010-es évek elején már javában pörögtek a TEB rendezvények és az NVC saját eseményei, amikor megszületett az igény egy saját helyre, egy bázisra. A Madách téren kinézett saroképületben 2013-ban nyílt meg a Központ, ami eleinte egy kultúrkocsma volt, csak később nőtte ki magát mini klubbá.
A Központ a kortárs budapesti értelmiség egyik gyújtópontja lett. A legújabb előadóktól kezdve az egészen régimotorosokig, mindenki megfordult a három szint egyikén.
Gasztro kitekintés: Dobrumbától a Marumbáig
Más kultúrák megismerése mindig is mozgatta az NVC csapatát, utazásaik során inspirációt gyűjtöttek nem csak zenei téren, hanem a gasztronómiában is. A Központ után barátaikkal, Manek Gáborékkal közösen nyitották meg első éttermüket, a Dobrumbát. A Földközi-tenger országainak fúziós konyhája olyan hullámot kavart, hogy promóció nélkül is pörgött a hely, hamar híre ment, és azóta is töretlenül működik.
Második szerelem projektjük a Pingrumba volt, ami inkább közel és távol-keleti ízekkel operál, végül harmadik testvérként a hazai ízek felé fordulva a Marumbát is megnyitották a Kolorádós-Toldis barátaikkal együtt.

Ideje egy saját klubnak: Elindult a Turbina
A Turbina mai épületében 2016-ban indultak az első bejárások, amivel egy hosszas átépítési folyamat kezdődött el, öt éven át a szabályozások útvesztőjében navigálta a csapat a munkálatokat. 2021-ben nappali nyitvatartással elindult a kulturális központ, ahol kialakulhattak a mai működés alapjai.
Elindultak a kiállítások, a workshopok, koncertek, panelbeszélgetések és táncházak, társasozós napok, családi programok, színházi előadások, jóga és még rengeteg minden, ami a mai napig szervesen illeszkedik a vízióba.

A karantén időszak után, végül 2023-ban nyitott ki mai formájában, éjszakai nyitvatartással együtt. Ez berobbantotta az elektronikus zenei szcénát, azóta is hetente több napon telik meg a Turbina nagy és kisterme, egészen diverz korosztállyal és szubkultúrákkal.
Mára itt több, mint 80 ember dolgozik, 1200 négyzetméteren szimultán több helyszínen egészen szerteágazó kulturális programok zajlanak. Kiállításmegnyitóról könnyedén csoroghatunk át egy kellemes vegán bisztró vacsorára, majd koncerteken inspirálódhatunk és akár áttáncolhatjuk az éjszakát.
Nemzetközi vizekre evezve: INOTA fesztivál
Kocsma, klub és étterem fronton már jelen voltak, de mindig is érdekelte őket a fesztiválszervezés. Besnyő Danival és Kálmán Mátyással már korábban is sok audiovizuális projekten dolgoztak együtt, így amikor Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lett 2023-ban, akkor az NVC és a Centrum Production összefogásával megpályázták az Inotai Hőerőmű helyszínére egy régi álmukat, az Inota fesztivált.
Amint elnyerték, beindult egy akkor még nem sejtett kaliberű vállalás, aminek eredményeként idén már a negyedik INOTA fesztivál valósulhat majd meg.

Az INOTA fesztivál rengeteg kortárs művész és művészet kedvelő gyűjtőhelye lett, az ipari romok pedig újra élettel teltek meg. Egészen elképesztő méretű és minőségű kollaborációk és performanszok történtek az egykori hőerőmű területén, aminek nemzetközi szinten is híre ment, a stáb jelölést kapott az Európai Fesztiválok díján is.
Két évtizedet ünnepel az NVC
Három törzshely ad otthont a huszadik évfordulónak: csütörtökön kezdődik a menet a Központban, ahol az NVC jóbarátja és a kezdetektől kedvenc fotósa, Soós Berci fotókiállítása nyílik meg a közös múltjuk legvadabb elkapott pillanatairól. Vereczkey Ákos – Akos V–, Csuka Marci – Switch Nollie– és Jónás lesznek a pult mögött, igazi központos házibuli hangulat lesz.
A második állomás pénteken, természetesen a Pingrumbában történik, ahol a Palackpróba esemény különkiadásában újabb NVC jóbarátok, Homoky Dorka és Szilágyi Bence borait tudjátok majd megkóstolni.

Szombaton, az utolsó felvonásban a Turbinában folytatódik az ünnepi hangulat, ahol a bisztróban flyer kiállítás áll össze az elmúlt évek eseményeiről, illetve levetítik a külön erre az alkalomra készült NVC kisfilmet is.
Az estére izgalmas párok alakultak zenei fronton, az NVC csapat eredeti oszlopos tagjai és a budapesti éjszakai élet egészen friss arcai is jelen lesznek, generációk pörgős együttélésének lehetünk fültanúi: Dr Zoidberg és Gingershot játszik együtt, de lesz Subotage b2b Beta és Sinko b2b Isu is.
Ki más lehetne a headliner erre az estére, újfent visszatér az Extrawelt duója egy live szettel a Turbinába.
Merre tovább?
Az NVC története nem csupán egy buli- vagy zenei szervezőcsapat története, hanem egy két évtizede zajló törekvés az underground kultúra fennmaradásáért.
A csapat kreativitása, mindent megoldó mentalitása és elhivatottsága viszi tovább a fővárosi pezsgést, és egyben biztosak lehetünk: