
Makai Edina gasztroajánlója
- Gasztronómia
Ma a SALT Budapest sous-chefjének, Makai Edinának adtuk a kezébe az irányítást, hogy vezessen körbe minket kedvenc budapesti helyein. Edina Csíkszeredában született, később filozófiát tanult Kolozsváron, a_ The nobody elses_ pszichedelikus surf-punk zenekar dobosaként pedig a 2015-ös Kikeltetőt is megjárta.
Edina lassan hét éve költözött Budapestre, és bár nem készült szakácsnak, 4,5 éve a Michelin-csillagos SALT Budapest éttermében dolgozik, sőt, egy jó ideje séfhelyettesként ügyködik a konyhán.
A főzés, utazás, evés és írás iránti szeretete az Eszünk s megyünk nevezetű blogban találkozott össze, ahol egy-egy város legjobb helyeiről, fermentálásról, szüretelésről és receptekről is olvashatunk. Jelent már meg cikke a Telexen, és szerepelt a Partizán műsorában, Az Ínség Zavarában is, mely az étkezés társadalmi hatásait boncolgatta. Az evés mellett különösen fontosnak tartja a kapcsolatépítést – szerinte az étel egy hatékony médium, amelyen keresztül kommunikálhatunk egymással, kapcsolatban maradhatunk, jobban megérthetjük a kultúránkat, múltunkat, érzéseinket és egymást is.
Edina főztjét a SALT-ban kóstolhatjátok meg, ha pedig jövő héten a Balatonon jártok, érdemes célba venni a Gilvesy B-üzemet, ahol Kuzmich Verával közösen egy erdélyi menüvel készülnek!
Caphe by Hai Nam
Hol: 1114 Budapest, Bartók Béla út 35.
Mi: Mindig is szerettem volna olyan környéken lakni, ahol akár álmosan is leugorhatok a kedvenc reggelizőhelyemre, ha van rá alkalmam. A Caphe-ban kiváló banh mi szendvicset és vietnámi reggeliket készítenek, emellett csodajó a kávé is. Amik viszont mostanság még izgalmasabbá és valóban kihagyhatatlanná teszik a helyet, azok a Termelő-fiúk omlós házi péksüteményei, amelyeket péntektől vasárnapig lehet fellelni a helyen.
SOLID
Hol: 1053 Budapest, Királyi Pál utca 4.
Mi: Ha meg is köveznek, hogy ez a legádázabb hazabeszélés, akkor is nagyon kedves nekem ez a szuper reggeliző, és őszintén ajánlom mindenkinek, aki egy jót enne. Mivel minden nap látom a srácok munkáját, ezért tudom, milyen nagy gonddal tálalják és készítik az ételeket. Például van saját házi kimchijük kifejezetten az egyik melegszendvicsükhöz, amibe marhahús és sajt is kerül, és olyan jó, hogy csak na! Mivel lehetne jobban beajánlani egy helyet, ha nem egy kiadós, finom, kimchis melegszendviccsel?
Bar Lola
Hol: 1072 Budapest, Klauzál u. 35.
Mi: Nekem mostanság a Lola a kedvenc kocsmám, ahol nemcsak szuper okos koktélokat és jó natúr borokat lehet kóstolgatni, hanem hozzájuk kitalált kocsmakajákat is. Rendszeresen vannak speciális estjeik is pizzával, dj-kkel, szóval mindig van valami új, amiért érdemes benézni hozzájuk!
Pitpit
Hol: 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.
Mi: Tapasok. Nagyon jó tapasok! Vermut csapolva. Jófej személyzet. Sok hibátlan étel egy asztalon, egyiket nagyobb öröm a másik után/a másikkal együtt enni. Nyáron pedig egy csodaszép kerthelyiség, Budapest belvárosában. Mind az ételek, mind a hely adottságai alapján azt kell, hogy mondjam: ez egy igazi oázis a betonváros szívében!
101 Bistro
Hol: 1024 Budapest, Széll Kálmán tér 5.
Mi: Kedvelem Keve Marci munkásságát, mert bátran fűszerez, minőségi alapanyagokat használ, és remek koncepciójú helyeket hoz létre, egyiket a másik után. A 101 Bistro Budán például egy olyan hely, ahol nagyon jól működik a baráti körben megosztós, tajvani ételeken alapuló koncepció.
Kashmiri
Hol: 1084 Budapest, Népszínház u. 23.
Mi: Kevesebb jó hely van Budapesten ár-érték arányban. Nekem a Kashmiri az egyik kedvenc indiai-pakisztáni éttermem, ahonnan mindig úgy távozom, hogy ettem egy jót, nagyon jó áron, így nem kell a hónap fennmaradó napjain azon aggódnom, hogy mit fogok enni.
Hétköznapok
Hol: 1223 Budapest, Jókai Mór u. 38. Mi: Sajben Csabi kis étterme canotto stílusú pizzával, izgalmas feltétekkel és nagyon finom, laktató vegetáriánus ételekkel. Van jó házi kombuchájuk, van egy kertjük és rengeteg jó ötletük. Mostanság havonta egyszer szombaton is nyitva vannak, és vacsoraesteket tartanak, de ha szimplán egy jó pizzára és levesre vágytok, akkor se gondolkodjatok tovább, irány a Jókai Mór utca!