Barakonyi Szabolcs fotográfus tárlatvezetése Benkő Imre: Városliget. Budapest, 1969–2023 című kiállításán
„A tárlatvezetésen elsősorban arról fogok beszélni, hogy milyen az utcán fényképezni. Egyszer láttam Benkő Imrét a 105-ös buszról a Clark Ádám téren, úgy tűnt, Imre éppen álcázza magát, mert egészen biztosan megérzett valamit, amit szeretett volna becserkészni a fényképezőgéppel. Minden fotósnak megvan a maga módszere arra, hogy mitől érzi magát biztonságban a terepen, mitől érzi úgy, hogy a kép megszületésének érdekében képes láthatatlanná válni. Ezek a módszerek van, amikor működnek, van, amikor nem. Arról lesz szó, hogy mi minden történhet a fejben egy kép elkészülése előtt, alatt és után. Ugyanis az utcai fotózás során a fotós újra és újra kilép a komfortzónájából, ez egy megkerülhetetlen feladat, ami az évek során csak egyre nehezebb lett. Természetesen arról is fogok beszélni miért szeretem Benkő Imre munkásságát.”

Schedule
Barakonyi Szabolcs 1997-ben végzett a Szellemkép szabadiskola fotó szakán. 2013-tól 2020-ig a régi Index.hu fotórovat vezetője. 2003 és 2006 között Pécsi József-ösztöndíjas. 2006-ban Lucien Hervé- és Rodolf Hervé-díjas, 2007-ben az arles-i fotófesztiválon a Photo Folio Gallery & Review díjazottja, 2011-ben André Kertész-ösztöndíjas, 2015-ben a Warsaw Photo Days döntőse, 2018-ban a Cortona On The Move New Visions döntőse, 2022-ben Capa-nagydíj ösztöndíjas. Fotóit a világ több városában, azok fotófesztiváljain, művészeti vásárain és múzeumában bemutatta, köztük a toulouse-i Chateau d’Eau-ban, a sanghaji Museum of Conteporary Artban. Munkái megtalálhatók a toulouse-i Chateau d’Eau, a Miskolci Galéria gyűjteményében, valamint a Budapesti Történeti Múzeum Fényképgyűjteményében, a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ kortárs fotógyűjteményében. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában szerzi doktori fokozatát.
A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Hungarian House of Photography - Mai Manó House
Mai Manó House – The Hungarian House of Photographers – operates in a studio-house built at the end of 19th century, for the commission of Mai Manó (1855-1917), Imperial and Royal Court Photographer. This special, eight-story neo-renaissance monument is unique in world architecture: we have no knowledge of any other intact turn-of-the-century studiohouse. In addition, it serves its original goal, the case of photography again.
The aim of Mai Manó House is to advance the development of Hungarian photography and raise photography’s national prestige as a distinct form of art.
The institution plays a marked role in the cultural life of Budapest and Hungary, while the organization of exhibitions and programs abroad is getting more and more emphasis within its activities. The reputation of justly world-famous Hungarian photographers of the 20th century offers a great opportunity to regain our old status in the world of photography by the introduction of the generations following those great masters



















