MAO LEGENDÁS ALBUMOK | ORNETTE COLEMAN: SOMETHING ELSE
KÖZREMŰKÖDIK:
Fekete-Kovács Kornél - trombita
Bacsó Kristóf - altszaxofon
Cseke Gábor - zongora
Barcza Horváth József - nagybőgő
Csízi László - dob
A Legendás Albumok sorozat koncertjein a jazztörténet szempontjából különösen jelentős lemezek anyagait hallhatjuk a Modern Art Orchestra előadásában. A koncertekkel a zenészek nem csupán tiszteletüket fejezik ki a jazzlegendák és műveik iránt – a Legendás Albumok mögötti műhelymunka fejlődési folyamat is egyben. A MAO muzsikusai tanulmányozzák és belsővé teszik az aktuális lemezanyag egészét, a zenei szerkezeteket és a hangszereléseket az előadások alkalmával érintetlenül hagyva. Minthogy a jazz nyelvezetének alapvető összetevői az improvizáció és a szólisztikus önkifejezés, a muzsikusok természetesen rögtönzött szólókat adnak elő a koncerteken. Az eredeti szerzemények és hangszerelések tiszteletben tartásának és a Modern Art Orchestrától megszokott színvonalú zenészek improvizációinak köszönhetően a Legendás Albumok egyszerre hozza testközelbe a hallgatókat a jazz-mesterművek hagyományával és garantál friss zenei élményt.
Program
MAO Legendás Albumok | Ornette Coleman: Something Else
Amikor a Memphisben született Coleman Los Angelesbe költözött, kialakult körülötte egy laza kör, benne Billy Higgins dobossal, aki trombitás barátját, Don Cherryt hozta magával. A fiatalok kísérletezgetéseinek korszakalkotóvá nemesedett lenyomata, melyen Walter Norris zongorázott és Don Payne bőgőzött, Something Else!!!! címmel jelent meg 1959-ben, köszönhetően Lester Koenig producernek a Contemporary lemezcégnél. A kortársak kétkedve fogadták, nem mindenki értette meg az új irány lényegét, amiről maga a szaxofonos is érezte, hogy még nem talált rá igazán: – Azt hiszem, majd eljön az ideje, amikor a zene sokkal szabadabb lesz – jegyezte meg a lemez borítószövegében. Valóban, a Free Jazz (1961) programadó címmel kiadott lemez felől nézve, és ennyi évtized után végképp nem tűnik vadul csapongónak ez az anyag, a disszonanciák és a meglepetések nem robbantják fel a formát. Őket egy új forma kísérlete vonzotta, nem a formátlanság. Coleman fehér műanyag altszaxofonja, opálos hangzásával, különösen Don Cherry zsebtrombitájával együtt, amivel mintha nem is volnának egészen összehangolva, szokatlan volt, miközben a ritmusszekció még inkább a hagyományos bebop felfogásban társult hozzájuk. De nekik legyen mondva, Coleman szerzeményei elég kihívást tartalmaztak, így a hagyományos és az újító felfogás a kvintett egészének játékában érdekesen vegyült. Az idő múltával ez az anyag semmit nem veszített érdekessségéből.
