Selyemtánc
2024-04-24T18:00:00.000Z
A minket körülölelő színek, mindig is nagy hatással voltak ránk, akár realizáljuk ezeket az impulzusokat, akár önkéntelen reakciókat váltanak ki belőlünk.
Milyen szubjektív relációkat kötünk egy színhez és különböző árnyalataihoz? Hányféle jelentése lehet egy-egy tónusnak? Milyen kötődési pontokat találhatunk velük? Milyen emlékeket, illatokat, akár képeket idéznek fel bennünk? Milyen érzéseket, érzeteket váltanak ki?

Apr
24
Program
Ilyen és sok hasonló kérdést szeretnénk körül járni együtt az előadás során. A színt, mint ingert az egyén páratlan és sajátos viszonylatában vizsgálva. Egy-egy specifikus árnyalathoz kötődő sokrétű, mély és belső érzelmi világot fogunk feltárni, egy immerzív élményt ajánlva a befogadásra. Az előadást egy közös ráhangolódással kezdjük, mely során a résztvevők mentálisan és fizikailag is megérintődnek a selyemmel és színeivel. (A teljes involváció jegyében igény esetén a vezetett vizualizáció angolul is elhangzik majd.)
Helyszín
Auróra
Alkotótér | Bázis | Klub.
Az Auróra közösségi tér egy önkormányzó kultúrközösségi központ budapesti Auróra utcában, a II. János Pál pápa tér közvetlen közelében.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















