CZITROM - HOCK - SÁRVÁRI TRIO

2024-05-07T18:30:00.000Z

Czitrom Ádám - gitár

Hock Ernő - nagybőgő

Sárvári Kovács Zsolt - dob

May
07

Program

A trió egy alkalmi koncert köré szerveződött még 2021 decemberében a Lumen szabadzenei sorozatán, ahol feldolgozásokat (Marc Tibor, Henry Grimes, Duke Ellington) és improvizációkat játszottak. A koncert nagyon jól sikerült, a zenészek igencsak megtalálták a közös hangot, a felvételből pedig lemez is született. Azóta ha nem is rendszeresen, de pár alkalommal ismét játszottak. Ez így pedig már nem is alkalmi felállás - hiszen egynél több fellépés esetén működő zenekarról beszélhetünk. A koncepció az első fellépés óta ugyanaz - örömzenélés feldolgozásokkal és a pillanatból fakadó kollektív rögtönzésekkel.

Helyszín

Lumen Café

Kávézó és étterem a Mikszáth környékén, a KisLumen nagytestvére, ahol nem csak ételeket és italokat, de kultúrát is lehet fogyasztani. Főleg jazzt és egyéb agyas zenéket.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.