Vörös Eszter és Másik János

2024-05-24T17:00:00.000Z

A Zene Háza 2024-ben indult új, zenés ismeretterjesztő sorozatában, a Világfalu – zenei szabadegyetemen Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója tart előadásokat, mindig egy adott globálzenei témában, mindig egy-két meghívott zenész vendégeskedésével. A második estén az argentin tangó kerül terítékre, hangszerként a bandoneón, amely egy német eredetű harmonikaszerű hangszer, és az argentin tangóban, valamint Astor Piazzolla műveiben lett igazán ismert világszerte.

Vendégzenészként Vörös Eszter és Másik János látható és hallható – és természetesen a hangszer is megszólal az este során.

May
24

Program

◖ Vörös Eszter ◗

Vörös Eszter, miután évekig önállóan tanult a bandoneónon (mivel a régióban a mai napig nincs a hangszernek oktatója), és tagja volt a Pesti Tangózenekarnak, 2014-től a világhírű és korosztályának legjobbjai közt számon tartott Victor Hugo Villena mesterkurzusain és diploma kurzusán, illetve Omar Massa, Piazzolla egyik legismertebb interpretátorának óráin képezte és képezi tovább magát. Együtt zenélt Európa egyik legjobb tangózenekarának tartott Ensemble Hyperion-nal európai városokban, a turné során készült „Remembranzas” című lemezükön is szerepel. Játszott az Egri Szimfónikus Zenekar szólistájaként, Fischer Iván meghívására a 2016-os TérTánc koncert nyitó darabjának szólistájaként lépett fel. Másik János szerzői estjének vendége volt 2017-ben, ahol a rockzenében is kipróbálta magát. 2018-ban Erwin Schrott, a világhírű uruguay-i operaénekes budapesti gálaműsorának vendége volt.

2019-ben a Budapesti Vonósok egész estés koncertjének vendég szólistája volt, melyen többek között Másik János erre az alkalomra írt bandoneon versenyét adta elő (Fantáziák bandoneonra és vonószenekarra). A művet azóta többször is előadta, elsősorban a Budapesti Vonósokkal állandó közös műsoruk során, egy Másik Jánossal közösen tartott koncert részeként. 2022-ben szólistaként részt vett az argentin zeneszerző, Martin Palmeri Tangó Miséjének (Misa a Buenos Aires) előadásában, a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar és a Vox Humana kórus részvételével, melyben maga a szerző zongorázott, Busa Gabriella énekelt és Sándor Bence vezényelt. A Budapesti Fesztiválzenekar 2023-as évi adománygyűjtő báljának „tangó”-témájú estjét szervezte, és a zenekar zenészeiből létrehozott zenekart betanította és vezette, illetve szólistaként lépett fel. 2023 májusában a bécsi Theater and der Wien-ben a világhírű Luciana Mancini operaénekessel lépett fel, Piazzolla operájából adtak elő egy darabot. Saját zenekarával, a Puerto Tango-val autentikus argentin tangót, Astor Piazzolla műveit és más kortárs tangó műveket játszanak.

◖ Másik János ◗

Másik János, zeneszerző, énekes, előadóművész – főbb hangszerei: bandoneón, zongora, gitár, ütős hangszerek. Konzervatóriumi tanulmányait Győrben végezte, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz tanszakán tanult tovább. Az 1972-es Ki mit tud? tehetségkutató verseny jazz kategóriájában nyertes Interbrass zenekar tagja, később évekig zenei vezetője. 1976-ban szerzett tanári diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Dobszay László(népzene, szolfézs) és Földes Imre (zenetörténet) növendékeként. Résztvevője volt Szabó Gábor, a világhírű amerikai-magyar jazz gitáros budapesti tv-koncertjének 1974-ben, majd 1977-ben. 1975-ben Cseh Tamással és Bereményi Gézával közösen megírták, és előadták a Levél nővéremnek című előadást, melyből lemez készült. A szerzőhármas még két közös színházi, illetve lemez produkciót készített: Levél nővéremnek 2. (1994) és az Igazi levél nővéremnek (2001).

1976-ban improvizáció technikát és XX. századi zenei analízist oktatott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz tanszakán. 1977-től Kőszegi Group tagjaként Nyugat-Európában turnézott, Kőszegi Imre, Tony Lakatos, Dandó Péter, Babos Gyula, Tornóczky Ferenc, és más ismert muzsikusok társaságában. A 80-as években többek között két színházi darabhoz készített zenét: Ivan Kušan Galóca című darabját a Katona József Színház mutatta be, Spiró György fordításában és dalszövegeivel. Ugyancsak Spiró Györggyel készítették az Ahogy tesszük című daljátékot a Vígszínház számára. 1987-ben az általa alapított Trance Balance zenekar a világzene egyik legfontosabb hazai képviselője. A zenekar lemezét napjainkban a nemzetközi DJ-társadalom fedezte fel újra és a gyűjtők körében is népszerű. 2022-ben egy londoni székhelyű kiadó (Foam on the Wave) jelentette meg bakeliten. A 80-as évek elejétől érdeklődése az underground felé fordul, részt vesz a Trabant zenekar felvételein, turnézott a Balaton és Európa Kiadó zenekarokkal. 1998-ban elkészítette a Peepshow mennyország című albumot, amely nagyrészt Bálint István szövegeire épül. Ugyanezen évek alatt számos magyar és nyugat-európai filmhez írt zenét. Egy lista a teljesség igénye nélkül: Habfürdő (r.: Kovásznai Gábor György), Gyerekgyilkosságok (Szabó Ildikó), Városbujócska (Sós Mária), Simon Mágus (Enyedi Ildikó), Egymásra nézve (Makk Károly), Szerelempatak (Sós Ágnes), Hunky Blues (Forgács Péter), Vándorszínészek (Sándor Pál). A 2000-es évektől a Másik János Heart Rock Company formációival koncertezik, szóló estjein, ahol dalait énekli, időnként verseiből is felolvas. 2019-ben versenydarabot írt bandoneónra és vonósokra Vörös Eszter és a Budapesti Vonósok számára, 'Fantáziák bandoneonra és vonószenekarra' címmel.

Helyszín

Magyar Zene Háza

Kiállítás – Koncert – Beavatás

A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.

Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.