BORDERS. Az újrakezdés lehetőségei
A Közös határok mentén című kiállítás egyik záróeseményeként az ENSZ menekültügyi szervezetének (UNHCR) magyarországi szóvivője, Simon Ernő beszél a menekültek magyarországi helyzetéről. Az előadás fókuszában Kafiya Said Mahdi életútja áll. Kafiya 14 évesen, egyedül menekült el otthonából, Szomáliából és érkezett Magyarországra, mára pedig gyönyörűen beszél magyar, állampolgárságot szerzett, egyetemet végzett, és az ország egyik legsikeresebb divatmodellje vált belőle.
Az előadás után levetítjük a Kafiya főszereplésével készült Könnyű leckék című dokumentumfilmet a kiállítás terében.
Program
A film rövid ismertetője: "A Könnyű leckék egy gyönyörű fiatal szomáliai lány életét tárja elénk, aki a felnőtté válás határán minden szálat el kell, hogy szakítson, ami hazájához köti, hogy új életet kezdhessen Magyarországon. A költői hangvételű filmben a leghétköznapibb szituációk során szembesülünk a legnagyobb tabukkal, ahogy a lány elindul az asszimiláció útján és lépésről lépésre elsajátítja az európai szokásokat. Édesanyja áll hozzá a legközelebb, ő segítette a szökését is, most mégis egyre nagyobb kulturális szakadék tátong köztük.
Hogyan is mondhatná el neki a változásokat, amiken keresztül megy? Ez a belső vívódás és a feloldozás iránti vágy válik filmmé a vásznon és talán ez az egyetlen útja a vallomásnak is.”
Főszereplő: Kafiya Said Mahdi
Rendező: Zurbó Dorottya
Operatőr: Natasha Pavlovskaya
Vágó: Sass Péter
Zene: Balázs Ádám
Hang: Várhegyi Rudolf
Producer: Ugrin Julianna
Gyártó: Éclipse Film
Az esemény kiindulópontja a kiállítás egyik fotósorozata, Gáldi Vinkó Andi Borders. Like nothing happened című projektje. Gáldi Vinkó fotósorozatának kiállított darabjaival közel tíz éves távlatból tekint vissza a 2015-16-os menekültválságra. A közel-keleti térség válsága ellehetetlenítette több millió ember életét. Az élhetetlen körülményektől szabadulva, családok döntöttek úgy, hogy elhagyják szülőföldjüket egy szebb jövő reményében. Ezzel egy hatalmas embertömeg indult meg nyugat-európai országok, így Magyarország felé is. Habár országunk csak tranzit (áthaladási) országként funkcionált a legtöbb menekült számára, mégis végtelenül megnehezítette körülményeiket a mind idegenellenesebbé és elutasítóbbá váló politikai és társadalmi közeg. Kisgyerekes családok embertelen körülmények között, a határok mentén ideiglenes táborokban leltek szállást, bizonytalan időszakokra, a hatóságtól sok esetben hasonlóan ellenséges attitűdöt tapasztalva. Gáldi ebben a környezetben önkéntesként dolgozott, fordítóként és fotósként. 2015-ben megörökítette a sokszor szemétben gázoló emberek meneteléseit, mindennapjait. Egy évvel később a helyszínekre visszatérve immár a biztonságosnak kikiáltott, országhatárokat „védő” kerítéssel lekerített üres tájakat fotózta – az emberek eltűntek belőlük, mintha sosem lettek volna jelen.
Azzal, hogy a művész is immár kétgyerekes családanya, felfogását nagy mértékben árnyalta a menekültválságról. A művész emlékezetébe örökre bevésődtek az arcok és sorsok, az embertelen körülmények, a létbizonytalanság. Viszont ami akkor egy tőle különálló körülményként hatott, mára internalizálódott. A válságok globalizációjában mikor fogunk mi is erre a sorsa jutni? Egy anya kitenné-e az örökös és bizonytalan vándorlás veszélyeinek kisgyerekeit? Vajon megoldás-e a szélsőséges látásmód, akár feltétel nélküli kirekesztésről, akár befogadásról van szó?
art quarter budapest
Progresszív elképzelésekben utazó független művészeti központ, aminek kiállításaiért és hajnalba nyúló kísérleti elektronikus estjeiért érdemes kivetődni a város szélére.
