Magashegyi Underground

2023-03-25T19:00:00.000Z

2023-ban lesz 10 éves „Tegnapután” című, második nagylemezünk. Ez az album mérföldkő volt az életünkben: egyrészt az Ezer erdő álmodozós mesevilága után érettebb, magabiztosabb hangon írtunk és hangszereltünk, emellett még bátrabban kalandoztunk (ld. Megijedt Lovakon, Csend) az előző évek tapasztalataira és pozitív visszajelzésére alapozva. Másrészt olyan dalok kerültek erre az albumra, amellyel a korábbinál széles rétegekhez jutottunk el (Rázz fel, Árnyék, Álmatlanság), ekkor váltunk „ígéret” és „titkos kedvenc” státuszból olyan zenekarrá, akivel már nem lehetett nem számolni – koncerteztünk is ezzel az anyaggal éjjel-nappal.

Mar
25

Program

2023. március 25., szombat
  • 19:00-21:30
    Idén 10 éves a Tegnapután lemez.

2023 március 25-én visszatérünk az Erzsébet térre, ahol tíz évvel ezelőtt először játszottuk végig ezt az anyagot, hogy újra előadjuk és méltóképp ünnepeljük meg az évfordulót. Az albumot jegyző, leghosszabb ideig működő ötösfogat (Bocskor Bíborka, Toldi Miklós, Fűrész Gábor, Fodor Máriusz, Szepesi Mátyás) kiegészül a mai felállás zenészeivel és természetesen Beck Zolival, a 30Y frontemberével, akivel régóta tartó barátságunk ekkor vált azóta is virágzó közös alkotómunkává. Várunk szeretettel mindenkit, aki akkoriban követte a zenekart és azokat is, akik még nem lehettek ott ezekben a számunkra oly fontos években.

Helyszín

Akvárium

Mint magukról írják, Budapest legfrekventáltabb rendezvényhelyszíne, ami egyben multifunkcionális is. Jó díjátadózni, kávézni és legfőképpen koncertezni is, a műfajokon átívelő szelekció miatt biztosan.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.