Program
A hiphopot, jazzt, funkot elegyítő zenekart Fejes "Balek MC" Sándor (rap), Bencsik Ádám „Ponza” (rap), Sági "Vanis" Viktor (gitár), Sabák Péter (basszusgitár) és Boros Levente (dob) alkotja. Első EP-jük (Jazzelünk a betonon) 2011-ben jelent meg. „A technóból visszakeveredtem a jazz felé, Ponzának köszönhetően, aki folyamatosan ellátott zenével, és ő főleg a jazz irányából érkező hip-hopot szerette.” – mesélte Sabák Péter zenei kalandozásairól.
Az együttes tagjai számos más formációban is játszanak, ilyen például az Amoeba, a Jazzbois vagy a Speiz. Boros Levente úgy nyilatkozott: „A Fixi 4 egyébként a legrégebben működő zenekarom, és annak ellenére, hogy aktivitásunk eléggé hullámzó, a legkirályabb magyarországi rapzenekar vagyunk.”
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.




















