Ambergris (IT/KR)
2024-11-23T19:00:00.000Z
Az ambergris, vagyis ámbra a legfinomabb parfümökben használatos anyag, amely az ámbráscet emésztőrendszeréből származik. A kvartett a művészi alkotófolyamat metaforájaként választotta ezt a nevet: a művész tevékenységének lényege, hogy az élete során felgyűlő tapasztalatok és érzelmek tárházából merítve, azokból szépséget teremt.

Nov
23
Program
Az Ambergris által előadott kompozíciók is így születnek, hiszen a zenészek kaotikusan egymásba kavarodó történeteket emésztenek meg és formálnak át zenévé. Az együttes tagjait régre visszanyúló közös élmények kovácsolták össze, amelyeket a holland zenei színtéren szereztek. Zenéjük eredeti dalok színes kavalkádja: koncertjeiken és két albumukon nem hagyományos formák, klasszikus zenétől ihletett, összetett harmóniák, az olasz könnyűzenéből hozott szívszorító dallamok szólalnak meg – újragondolva a jazzműfaj egyik hagyományos együttesét, a szaxofonkvartettet.
Hallgasd meg
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















