Fábián Juli Emlékalapítvány árverése
◖ A Fábián Juli Emlékalapítvány művész relikvia árverése ◗

Program
Különleges kezdeményezéssel jelentkezik a Fábián Juli Emlékalapítvány: híres hazai és külföldi zenészek, művészek személyes holmijait, valamint általuk dedikált tárgyakat bocsátanak aukcióra. Az aukció két színtéren zajlik: egy online platformon lehet licitálni, valamint az október 18-án rendezendő eseményen a Magyar Zene Házában. Az árverésen befolyt összegre pályázatot ír ki az alapítvány, amely a nehéz helyzetben lévő – beteg vagy munkaképtelen – zenészek és előadóművészeti háttérmunkások számára nyújt anyagi támogatást. A pionír kezdeményezéssel az alapítvány a zeneszerető közönséget célozza meg, felhívja figyelmét a megváltozott körülmények közé került, rászoruló zenei szereplők nehézségeire.
Az aukción természetesen Fábián Juli több személyes tárgya - fellépőruhái, fülmonitorja - is kalapács alá kerül, de szerepelnek – többek között – Rick Astley személyes tárgyai, Karácsony James gitárja, "bakancsos" Edda relikviák, valamint egy olyan gitár is, amely több Random Tripen szerepelt együtt Fábián Julival. Az Alapítvány ezt a gitárt kifejezetten a júniusi aukcióra dedikáltatta több világsztárral, így a Thirty Seconds To Mars-ból Jared Leto, a Rag'n'Bone Man, Paul Kalkbrenner és a Sum 41 autogramja szerepel rajta.
Az aukció szervező- és kommunikációs partnere a Paloznaki Jazzpiknik. Fábián Juli szerepe a kezdettől fogva fontos volt a piknik életében, Juli személyisége és energiája része volt és marad a fesztiválnak. Minden évben megemlékeznek valamilyen formában a múzsáról, az idei évben a zenészeket támogató aukció által. A Fábián Juli Emlékalapítvány missziója a könnyűzene és a jazz területén működő, egészségügyi és/vagy szociális okokból vészhelyzetben, válságban vagy valamilyen átmeneti állapotban lévő, rászoruló zenészek, zenei előadóművészek, oktatók, zeneszerzők, és a zenei produkciókban közreműködő egyéb szakemberek donációja, a szociális és/vagy egészségügyi élethelyzetük, fogyatékosságuk vagy korral kapcsolatos problémáik miatt tartósan vagy ideiglenesen művészetük vagy munkájuk gyakorlásában akadályoztatott művészek támogatása.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















