Ramazuri – A régizene varázsa
Hajdanán bizony más zenét hallgattak az emberek. Mármint tényleg régen, mondjuk háromszáz évvel ezelőtt. Akkor még minden más volt! Nem voltak zenelejátszó eszközök, ennélfogva jóval kevesebbszer hallhattak hangszereket az emberek. Igazán rendkívüli alkalomnak számított a zenehallgatás! Azóta persze sok minden megváltozott: nemcsak a zenehallgatás szokása, de a hangszerek, az előadás módja és a zene szerepe is. Rendhagyó Ramazurinkon arra teszünk egy kísérletet, hogy visszarepüljünk ezekbe a rendkívüli időkbe. A siker érdekében Magyarország legnagyszerűbb régizenei intézményével, a Haydneummal fogtunk össze, akik nemcsak szerelmesei ennek a muzsikának, de pontosan tudják hogyan hiteles megszólaltatni, mit érdemes belőle megmutatni. Nagysikerű sorozatunk, a RAMAZURI-hoz méltóan pedig az épület legkülönbözőbb pontjain lehet majd megismerkedni a kor szokásaival, hangszereivel, zenéivel játékokon, különböző foglalkozásokon keresztül. És aki több helyszínt is meglátogat, talán nemcsak egy kis ajándékkal lehet gazdagabb, hanem a régmúlt idők zenéinek szeretetével is!

Program
MENETREND (HELYSZÍNEK, FOGLALKOZÁSOK KAPACITÁSA)
Arany színű karszalag esetén 10:40-re várunk a koncertterembe, ezüst színű esetén 11:40-re! A turnusokban futó foglalkozásokhoz menetközben már nincs lehetőség csatlakozni, kérjük, válassz egy másikat, vagy várd meg a következő kezdési időpontot!
FOGLALKOZÁSOK
Minikoncert korhű hangszereken Németh Pállal és a Savaria Barokk Zenekar tagjaival (Koncertterem, 120 fő)
Kezdési időpontok: 10:40, 11:40
Műsor:
ifj. Johann és Josef Strauss: Pizzicato-Polka, IJS 335
Fr. J. Gossec: D-dúr Gavotte, G. 324
L. Boccherini: Éjszakai őrjárat Madridban – Tánc (Passa Calle)
H. I. Fr. Biber: Battalia – Nótázás; Induló
W. A. Mozart: Egy kis éji zene
Korabeli fajáték készítés Markó Krisztina iparművésszel
Kezdési időpontok: 10:30, 11:10, 11:50
Udvari drámajáték Mészáros Beátával és Tápai Dórával (Előadóterem - 40 fő) 6 éven felülieknek
Kezdési időpontok: 10:35, 11:35
Egy igazi velencei karnevál várja az idelátogató ifjúságot, ahol megismerkedhetnek Vivaldi mesterrel és korával! Drámajátékos módszerekkel visszarepülünk az időben, hogy elsajátítsuk a korabeli viselkedési szokásokat, megismerjük a kor emberét, köztük természetesen Vivaldi mestert. A vele való barátkozás során ismertté válik, mit jelent a ’solo’, a ’tutti’, a concerto fogalma. Zenekart alakítunk, éneklünk, és belekeveredünk mi is egy velencei karneváli forgatagba! Korabeli fajáték készítés Markó Krisztina iparművésszel (Zenepedagógiai terem – 30 fő)
Kezdési időpontok: 10:30, 11:10, 11:50
Kézműveskedés Bárdi Szabolcs hegedűkészítő mesterrel (30 fő) (220) Kezdési időpontok: 10:30, 11:10, 11:50
Hangszerfelismerő Tamási Borival (209 - LAB) Folyamatosan
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















