Kolibri

2024-12-19T19:00:00.000Z

"Találtam egy ösvényt. Elindulok rajta. Egyre halkul a zakatolás mögöttem, a köd puha öleléssel fojtja magába a hangját. A kis utat csak egy kikopott csík jelöli, az egyébként szénfekete földön. Nem látok el messzire, nyirkos az idő. Ahogy a homály rátapad a bőrömre arra gondolok, hogy ez az egész nagyon kilátástalan. Aztán arra, hogy még sosem voltam itt, aztán arra, hogy hogy lehet, hogy mindegyik ingem lukas valahol. Valahogy mindig felüti a tátongás a fejèt. Váratlanul, úgy hogy észre sem veszem, csak amikor már elég nagy hozzà. Pedig nekem előtte is fontos, hogy jött.

Kicsit feljebb száll a pára, de lehet, hogy csak én másztam lejjebb. Változni kezd a táj."

Dec
19

Program

Bognár Bandi olyan zenét csinál, ahol az alternative/indie műfaját keveri elektronikus elemekkel. Saját elmondása szerint az a célja, hogy a zenekaros formációval létrehozzon egy intim - melankolikus atmoszférát, ahol a hallgatónak lehetősége nyíilik a belső megéléseire koncentrálni - és a külvilágot hátra hagyva - elmerülni a saját belső világukban.

Helyszín

Dürer Kert

A Városliget mellől a Kopaszi-gát közelébe elköltözött Dürer a budapesti metálosok és egyéb fennmaradt periférikus szubkultúrák egyik törzshelye, amit viszont akkor is érdemes felkeresni, ha csak egy hibátlan kerthelyiségre vágysz. Mármint tavasztól. Addig pedig mehet a dara! És utána is.

Kapcsolódó események