kisbetűs ünnepnapok, Grabovski

2024-11-16T18:00:00.000Z

NNSKUMT - azaz nagyon-nagy sirály-király ultra mega turnéra indul a kisbetűs ünnepnapok zenekar, hogy bemelegítse a készülő második nagylemezét a dunántúli közönségnek Pécsett, Szombathelyen és Veszprémben.

Nov
16

Program

-kisbetűs ünnepnapok-

2018-ban állt össze három újpesti osztálytárs, hogy zenekarosdit játszanak, azóta pedig már négyfősre bővülve egyre több játékmezőt ismertek meg. A főleg a hazai alternatív hagyományokra építő zenéjükre egyaránt hatással van a 60-70-es évek beatkorszakának a szabadsága, a nagy rock zenekarok karizmatikus színpadi jelenléte, a jazz és a latin finomsága és komplikáltsága, de a 2020-as évek kiszolgáltatottsága is.

Tavaly júliusban megjelent Édenpark című albumuk óta többször előzenekaroskodtak a Budapest Parkban, de játszottak már többek között a Fishing on Orfűn, a Művészetek Völgyén és a Sziget Fesztiválon is. Jelenleg második nagylemezükön dolgoznak.

-Grabovski-

Zenéjük egy kockás terítős asztal egy nyüzsgő téren, ahol az ember szinte pillanatfelvétel szerű lassúsággal figyeli a körülötte zajló életek rohanó történéseit. Érzékenyen kiragadva azokat az apró mozzanatokat, amelyektől ezek az érzések mindig megmaradnak a szívben. A zenekar 2024 januárjában mutatta be második nagylemezét ’Egyszer volt egy mi’ címmel, melynek dalai a Teremben is elhangzanak majd!

Helyszín

TEREM

A Terem egy DIY underground helyszín, amelyet 2019 óta négy Veszprémi punk irányít.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.