Platon Karatev
2024-12-06T19:00:00.000Z
A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett zenekar 2016-ban alakult, Budapesten. Magyarországon telt házas koncerteken játszottak már az Akváriumban, a MÜPÁban és az A38 Hajón is, míg külföldön felléptek többek között a Roadburn, a Reeperbahn, a Eurosonic és a Liverpool Sound City fesztiválokon. Első lemezünk, a For Her (2017) a nemzetközi térképre is feltette a zenekart, dalaikat azóta is több milliószor stream-elték a világ minden tájáról. Az együttes második, Atoms (2020) c. lemezével ellépett az addigi akusztikus iránytól egy hangosabb, grandiózusabb hangzás felé. Az album a legbelsőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szól, a dalokban hol önmagunk felé zuhanunk, hol éppen attól távolodunk. Ezen a spirálon kering tovább az együttes 2022 elején megjelent, ‘Partért kiáltó’ c. lemeze, mely a víz, a hegy és az erdő szemével néz az emberre, és tovább bolyong a létezés magja körül. A Partért kiáltó tavaly az Artisjus összesítése szerint a kritikusok egyik kedvenc lemeze volt, emellett Fonogram-díjjal is jutalmazta a szakma. A zenekar következő, Napkötöző c. nagylemeze 2025-ben érkezik.
Dec
06
Program
Vendég: Hegedűs Józsi (szóló)
Hegedűs Józsi egy Békés megyei faluban nőtt fel, és bár a családja nem értette, mit csinál a gitárral, mikor Budapestre költözött, és jelentkezett a Kikeltető tehetségkutatóba, a fővárosi zenész közösség gyorsan befogadta. 2023 nyarán megjelent „A szívemből a félelmet kioltom” c. bemutatkozó albuma singer-songwriter kategóriában kategóriagyőztes lett. Újonnan alakult zenekarával, a Vadvirág Együttessel 2024 április 12-én jelent meg a “Penészvirágok” c. albuma. A szerző szövegvilágának meghatározó eleme a múltbeli élményekre való reflektálás, annyira szól a személyiségéről, mint az előadó karakteréről, és önazonosság abszolút az egyik legnagyobb erénye.