Bródy János akusztikus koncertje az emberi jogok világnapján

2024-12-10T19:00:00.000Z

Az emberi jogok világnapján, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (Universal Declaration of Human Rights) elfogadásának 76. évfordulója tiszteletére Bródy János a Gödör Klubban ad szóló koncertet december 10-én.

Dec
10

Program

Az ENSZ közgyűlése 1948-ban ezen a napon fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell. A nyilatkozat egy bevezetőből és 30 cikkből áll, amelyek megilletnek minden embert, fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül.

Az ENSZ-közgyűlés 1950-ben hozott döntése értelmében a nyilatkozat elfogadásának napját minden évben az emberi jogok napjaként ünneplik. A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta, de nyolc ország – a szovjet blokk és Szaúd-Arábia – tartózkodott a szavazástól.

A nyilatkozatot John Peters Humphrey kanadai jogász és emberjogi aktivista szövegezte meg az ENSZ kérésére, többek között Eleanor Roosevelt egyesült államokbeli First Lady, René Cassin francia bíró, Charles Malik libanoni diplomata és P. C. Chang kínai professzor segítségével.

A harminc cikk legfontosabb elemei:

• jog az élethez, szabadsághoz és biztonsághoz;

• jog a művelődéshez;

• jog a kulturális életben való részvételhez;

• jog a magántulajdonhoz;

• védelem a kínzás, a kegyetlen, embertelen bánásmód és büntetés elől;

• a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága;

• a vélemény és kifejezése szabadsága.

Bródy János a hatvanas évek óta képviseli az ENSZ dokumentumában foglalt alapvető értékeket, és sokszínű művészetében jelentős szerepet játszik az egyetemes emberi jogok tisztelete és védelme.

Az évforduló megünneplése minden évben jó alkalom annak felidézésére, hogy az emberi jogok egyetemesek, oszthatatlanok, elidegeníthetetlenek, kölcsönösen függenek egymástól, és összefüggenek egymással.

Várunk mindenkit szeretettel!

Helyszín

Gödör Klub

Szubkulturális találkozási pont, klubkoncertes szórakozóhely, befogadó közösségi tér, kortárs kocsma.

Kapcsolódó események