Hundred Sins, ajsa luna
A Szépség és a Szörnyeteg turné

Program
Hundred Sins nagyjából minden az ő nyakába aggatott jelzőt utál. Mégsem lehet elmenni amellett, hogy olyat alkotott az elmúlt években, amit nagyon régóta senki, tisztán producertként/kurátorként csinált magának karriert. Nagyjából mindenkivel dolgozott már a jelenlegi izgalmas pop és rap körökből.
Ajsa Luna: Popdíva. “Anyukám egyszer azt mondta, tündér vagyok. ez az a szó, mellyel leginkább jellemezni tudna engem. csak úgy repkedek a világban, mint egy kis tündér, és az engem érő impulzusokat lelkem mélységes tavába engedem. ezek az impulzusok olyanok, mint az üveggolyók, amiket aztán kihalászok és belőlük lesznek a dalok. üveggolyókból meg lepkékből, akiket hálóval gyűjtöttem össze. úgy tekintenek egy dalomra vagy bármely kreatív alkotásomra, mint a gyermekemre. individuum ként. olyan nekem ez a "művésznek lenni” dolog, mintha én, a művész, csupán eszköz lennék, aki saját nézőpontján keresztül közvetít, valami egészen más helyről származó szépséget erre a világra, pont mint egy anya.“
Ápoló Klub
2020 tavaszán megnyitotta a kapuit Kecskemét legújabb élőzenés szórakozóhelye közvetlenül a Neumann János Egyetem campusának szomszédságában, a városközponttól mindössze 15 perces gyalogútra. Az egykori Rudolf laktanya felújított istállójában kialakított klub első sorban az élőzenés rendezvényekre és koncertekre helyezi a hangsúlyt. A szórakozóhely 3 egységre bontható: Ápoló Pub, Ápoló Music és Ápoló Garden.