Családi délelőtt: Szélforgó festmény

2025-03-01T09:30:00.000Z

Ez alkalommal a gyerekek programja és a szülői tárlatvezetés Nemes Márton: Techno Zen című kiállításhoz kapcsolódik.

A festészet eszköztárában az egyik legismertebb elem a szín. Nagy élmény a festékekből különböző színeket kikeverni, akár olyanokat is, amiket sose láttunk még. A színek erős érzelmi hatást gyakorolhatnak az emberre. Hangulatainkat, belső változásainkat, energiákat, más dimenziókat jeleníthetünk meg velük. A Techno Zen kiállításban több érzékszervünkre hatnak a művek, a bőséges színhatás mellett hangok, fények, mozgás, légáramlás teljesítik ki a vizuális élményt.

A program alatt nagy méretben fogunk festeni, amit saját magunk által kikevert színekből, az energiánkat is megjelenítő ecsetvonásokkal hozunk létre. De itt nem állunk meg, a festett felületet kombináljuk más anyagból létrehozott rétegekkel, a levegő mozgására reagáló színes elemekkel. Megvizsgáljuk, hogy a mozgás és a rétegek milyen hatást, érzetet hoznak létre. Felhasználunk akár ipari termékeket, újrahasznosított elemeket is. A foglalkozáson kiderül az is, hogy mit jelentenek a rejtélyes techno és zen szavak.

Mar
01

Program

FONTOS INFORMÁCIÓK

Kérjük, a gyerekek olyan ruhában jöjjenek, amiben kényelmesen tudnak alkotni, és nem sajnálják a szülők, ha az alkotás nyomai rajta maradnak!

A foglalkozáson maximum 14 gyermeket és szüleiket tudjuk fogadni. Ha elfelejtett regisztrálni, szombat reggel 10.00 és 10.30 között érdeklődjön a jegypénztárban (06 1 555 3454) a szabad helyekről.

A szülők a foglalkozásra megváltott jeggyel az 2. emeleten található Nemes Márton: Techno Zen című kiállításon tartott tárlatvezetésen vehetnek részt 11:00 órától.

A Családi Délelőtt 10.30-kor kezdődik és három egységből áll. Mivel a foglalkozás részei összefüggnek és egymásra épülnek, kérjük a kedves érdeklődőket, hogy 10.30-ig érkezzenek meg.

A részvételi szándékot kérjük, a programot megelőző napon 12.00 óráig jelezzék a [email protected] e-mail címen!

Helyszín

Ludwig Múzeum

A Müpa Duna felőli szárnyában található Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Magyarország első olyan múzeuma, amely kizárólag kortárs művészetet gyűjt. A múzeum a Ludwig házaspár által adományozott gyűjtemény egy részét bemutató állandó kiállítás és a számos időszaki tárlat mellett különleges kiadványokkal, változatos társművészeti és művészetpedagógiai programokkal is igyekszik növelni az itt kiállított művek és alkotóik ismertségét.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.