Kondor-Szilágyi Mária nyitó kurátori tárlatvezetése a Vanitas-olvasatok című kiállításon

2025-03-22T15:00:00.000Z

Kondor-Szilágyi Mária művészettörténész nyitó kurátori tárlatvezetése a Vanitas-olvasatok című kiállításon

A vanitas-csendéletek a 17. században az emberi élet rövidségére, mulandóságára és a világi dolgok hiábavalóságára hívták fel a figyelmet. A Vanitas-olvasatok című, három termet betöltő csoportos kiállítás a régi művészettörténeti témának kortárs képzőművészeti feldolgozásaiból kínál egy válogatást. Festmények, grafikák, szobrok, videómunkák és installációk reflektálnak egy-egy „olvasatra” a vanitas témán belül. A kiállítás nyolc téma köré csoportosul, amelyek mindegyike egy-egy hagyományos képtémát követ, mint például a haláltánc, a vanitas-csendélet, a homo bulla (buborékfújó), illetve az idő múlása, életkorok, gyász, romok. Ugyanakkor egy külön résszel megkíséreljük megmutatni az elmúláson túlmutató lehetőségeket.

Mar
22

Program

Belépés: aznapi kiállítási jeggyel

Vendégeket regisztrációhoz kötötten, korlátozott számban tudunk fogadni a programon.

Helyszín

Műcsarnok

Budapest legnagyobb kiállítóterme, a Hősök terén, a Szépművészeti Múzeummal átellenben.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.