Elefánt
Az Elefánt a Kodály Method 2012-es bemutatóján adta első önálló koncertjét, és a Szendrői Csaba énekes, szövegíró, Tóth András gitáros, Kovács Zoltán billentyűs, Horváth B. Ede basszusgitáros és Németh Szabolcs dobos alkotta zenekar azóta is változatlan felállásban alkot.

Program
Első nagylemezüket, a Vérkeringőt már stabil rajongótábornak mutatták be 2013-ban, és a csapat az azóta eltelt években olyan alkotó közösséggé formálódott, amely folyamatosan keresi a kreatív utakat és a megújulás lehetőségét.
Gomoly című második albumuk 10 napig vezette a Deezer hazai hallgatottsági listáját. Harmadik nagylemezüknek, a 2017 tavaszán megjelent Minden-nek már dupla teltházas lemezbemutatót rendeztek az A38 Hajón, mert az első estére az összes jegyet elkapkodták a rajongók. A közönség egyre növekvő elismertsége mellett a szakma is díjazta a zenekar a munkásságát. Többszöri Fonogram díj jelölések mellett Szendrői Csaba és a zenekar 2018-ban az „Artisjus // Év Könnyűzenei alkotója” elismerésben részesült.
2019-ben fővárosi koncertjeik mindegyike már hónapokkal előtte teltházas, és vidéki klubkoncertjeikre is egyre nehezebb a bejutás. A tavalyi nyáron a Fishing on Orfű a Campus, a Volt, a Strand, a Művészetek Völgye és minden jelentősebb hazai és határon túli fesztiválokon adott koncertjeiken pedig bebizonyították, hogy meghatározó és megkerülhetetlen szereplőivé váltak a magyar könnyűzenei életnek.
2019. szeptemberében jelent meg a negyedik nagylemezük EL címmel, melyet a vidéki klubturné mellett az Akvárium Nagy Halljában szintén teltházas koncerttel ünnepeltek és amely a kritikusok szerint „az eddigi legkiforrottabb, és egyben leginkább populáris lemeze a csapatnak”.
Debrecen Nagyerdő
A debreceni Nagyerdő területén különleges védett növényfajok és állatok élnek, nevét hatalmas, 100–120 éves fáiról kapta.