FFDD25 KEREKASZTAL beszélgetés
FFDD25 - Kerekasztal beszélgetés
DE-BTK Művészeti Központ, a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium és a MODEM szervezésében, a Debreceni DivatFesztivál keretében, a „Mi a (m)érték?! - Kultúra- környezet- épített környezet- design- divat – fogyasztás” elnevezésű interdiszciplináris konferenciához kapcsolódóan kerekasztal beszélgetésre invitálja az érdeklődőket.
A kerekasztal résztvevői: Láposi Terka (a Vojtina Bábszínház igazgatóhelyettese és művészeti vezetője), Vizi Kata (a MODEM ügyvezető igazgatója) és Dr. Mátyássy Szabolcs (a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen igazgatója), a beszélgetést Dr. Váró Kata Anna egyetemi oktató, a konferencia főszervezője vezeti.
A beszélgetés két nagyobb témakört kíván körül járni. Egyrészt arra keressük közösen a válaszokat, hogy a meghívottak által képviselt kulturális intézmények, miként próbálnak lépést tartani a környezetvédelmi trendekkel, megvalósítható-e például a jelmezek, díszletek, bábok vagy éppen kiállítási paravánok esetében a „recycling”, a „reuse”, a „zero waste” szabászat, a környezetkímélő anyagok felhasználása stb.
Milyen jógyakorlatokat ismernek a résztvevők, miket terveznek bevezetni, vagy éppen mi oka lehet annak, hogy bizonyos külföldön már működő jógyakorlatokat esetleg nem lehet átültetni az általuk vezetett intézmény helyi adottságai, anyagi korlátai vagy éppen jogi szabályzása miatt.
A beszélgetés másik témaköre a kultúrafogyasztás lesz, hiszen ezen a területen pont a mértéktelenség lenne az érték. A beszélgetés során azt kutatjuk, hogy milyen változásokat érzékelnek a résztvevő kulturális intézmények vezetői a kultúrafogyasztás területén, és miként próbálnak alkalmazkodni ezen változásokhoz.
A kerekasztalon való részvétel ingyenes.

Program
További FFDD25 programok:
03.27.
10:00 Mi a (m)érték?! Divat-kultúra-környezet- fogyasztás
Interdiszciplináris Konferencia, DE
17:00 Kerekasztal, MODEM
18:00 Divat Talk pódiumbeszélgetés, MODEM
19:00 Divatbemutató, MODEM
03.28.
9:00 Mi a (m)érték?! Divat-kultúra-környezet- fogyasztás Interdiszciplináris Konferencia, DE
18:00 Filmvetítés — Robert Altman: Divatdiktátorok (Pret-a-porter, 1994), Apolló Mozi
Fővédnök: Dr. Lakó Zsigmond, [email protected]
Főszervező: Dr. Váró Kata Anna, [email protected]
Az FFDD kísérőprogramok főszervezője: Balogh Dóra, [email protected]
Modern és Kortárs Művészeti Központ - MODEM
„A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ egy olyan nemzetközi kapcsolódású kulturális intézmény, amelynek két fő profilja van: a XX. század legjelentősebb hazai és nemzetközi képzőművészeti teljesítményeinek bemutatása, valamint a kortárs képzőművészet és vizuális kultúra aktuális irányzatainak, progresszív törekvéseinek, legjelentősebb hazai és nemzetközi képviselőinek reprezentatív megjelenítése.” A MODEM a mai napig azt az ambiciózus elképzelést szeretné a napi gyakorlatban megvalósítani, amit az indulásnál maga elé tűzött.
Kelet-Közép-Európa egyik legjobb infrastrukturális adottságokkal bíró, legnagyobb egybefüggő kiállítóterével rendelkező korszerű intézményeként a MODEM a következő évek során nemcsak a kortárs képzőművészeti szcéna, de az egész kulturális színtér megkerülhetetlen szereplőjévé kíván válni. A művészeti központ alkalmas arra, hogy azt is reprezentálja: a kultúra nemcsak egy-egy intézmény, de az egész város számára kiemelten fontos. Az egyik alapcélunk, hogy a MODEM ne csak egy kiállítótér legyen, hanem olyan tágabb szellemi tér, illetve fórum, ahová nemcsak a nézők, hanem a művészek is szívesen és rendszeresen visszatérnek.
A MODEM működésében elsődleges szempont a magyar művészeti életben elfoglalt és elfogadott karakterének újrarajzolása, olyan új elemek bevonása, amelyek mind a helyi közeg felé, mind a régiós, hosszabb távon pedig a szélesebb nemzetközi, kulturális tér irányában erősítik kapcsolatait, és egy sokszintű és sokirányú hálózatot rajzolnak ki, illetve működtetnek. Célunk egy olyan új narratíva kialakítása, amelyben a közgondolkodás a kortárs művészet szerepét illetően megváltozik: a mindennapok részévé tenni a képzőművészetet. Szakmai programunkban fontos cél a kortárs művészet műfaji sokszínűségének bemutatása, valamint a társművészetek különböző formában való megjelenése. A tematikus kiállítások kiválasztásában pedig nem csak a szorosan vett képzőművészeti teljesítmények kerülnek reflektorfénybe, hanem az építészet vagy akár a társadalomtudomány.



















