Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia, Bolcsó Bálint

2025-05-22T17:30:00.000Z

Schubert zenéjét ülteti át kortárs nyelvre Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész, Harcsa Veronika énekes, valamint Bolcsó Bálint elektronikus zeneszerző izgalmas produkciója. A BMC Records gondozásában 2020-ban megjelent, nemzetközi figyelmet kiváltott Debussy NOW! című lemez után a művészek újabb zeneszerző dalait szabják át saját hangszereikre és azok nyelvezetére. Az improvizációk, a klasszikus és jazz énektechnika közti hangszínek, illetve az élő elektronikus hatások tovább tágítják a Schubert-dalok végtelen, érzéki és hátborzongatóan szép univerzumát, egyúttal pedig az emberi hang és a hárfa kifejezőeszközeit is – a jól ismert, örök érvényű dalok igazi mai térélménnyé lényegülnek át a trió előadásában.

May
22

Program

A koncertterem játszótérré változik, ahol a zenészek kreatívan kutatják és rögtön meg is mutatják, mi mindent jelenthet ma, itt és most Schubert zenéje. Meghallhatjuk benne a ritmus végtelen játékát, a hangszínek tobzódását vagy épp csendes magányát, a harmóniák váltakozásában rejlő fantáziát. Közben magányos vándorok jelenhetnek meg előttünk, vagy akár mi magunk is vándorokká lényegülhetünk, ahogy követjük a dalokból kibontakozó hegyek, bércek, folyók, tengerek képeit. A különböző dalciklusokból válogatott dalok a zenészek játékában új narratívákat alkotva, újabb és újabb történeteket mesélve kapcsolódnak egymásba. A lemezre is rögzített válogatás improvizációkkal gazdagítva, élő anyagként, egyszeri és megismételhetetlen formában hangzik el a Magyar Zene Házában.

Helyszín

Magyar Zene Háza

Kiállítás – Koncert – Beavatás

A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.

Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.