Ötödik Évszak koncert

2025-04-30T17:30:00.121Z

Az Ötödik Évszak zenekar újszerű világához a dalszövegekben rejlő versek éppúgy hozzájárulnak, mint a magyar és a francia nyelven való megszólalás, a nem közismert népzenei értékekben való megmerítkezés, a népzenei kultúra kreatív felfogása, valamint a kamarazenélés öröme.

Apr
30

Program

Zenéjük játékosan ötvözi a városi környezetet és a hagyomány tiszteletét, és széles érzelmi skálán mozog: lendületes, virtuóz, melankolikus és életigenlő hangulat váltakozik szerzeményeikben.

Számaik magját a kárpát-medencei népzene adja, amely az improvizatív műfajok világa felé terebélyesedik ki. Az olykor vendégzenészekkel kiegészülő Ötödik Évszak a hagyományos népzenét az európai kultúra hagyatékának tekinti, amelyben az alkotás mint szellemi örökség egyúttal egy közösség korlenyomata is.

A 2018-ban alakult zenekart nagy szakmai siker övezi: 2020-ban a Womex Regionális Showcase színpadán képviselték Magyarországot, 2021-ben Fonogram-díjban részesült első, Ne rejtsd el című lemezük, valamint ugyanebben az évben a Fonó Budai Zeneház nekik ítélte az év felfedezettjének díját.

Az Ötödik Évszak tagjai a magyar zenei élet jeles képviselői, akik számos produkcióban tettek már tanúbizonyságot a zene szeretetéről (Buda Folk Band, Dresch Vonós Quartett, Magyar Állami Népi Együttes, Ifjú Szívek String Quartett vagy Ephemere).

Közreműködik:

Izabella Caussanel - ének

Hegedűs Máté - hegedű

ifj. Csoóri Sándor - brácsa, hosszúnyakú tambura, ének

Zimber Ferenc - cimbalom

Novák Csaba - nagybőgő

Helyszín

MANYI

Se nem foglaltház, se nem romkocsma, de mindenképpen olyan közösségi tér és kultúrgócpont, ami olyan egykori történelmi helyek hagyományát viszi tovább, mint a Kultiplex vagy a West Balkán.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.