Trio Squelini, vendég: David Boato (HU/IT)
2025-06-12T18:00:00.000Z
Az etno-jazzt és kortárs kamarazenét játszó, különleges hangszer-összeállítású Trio Squelini zenészei különböző felállásokban évek óta muzsikálnak együtt, és számtalan lemezen szerepeltek közösen. Vezetőjük, Szőke Szabolcs egyike a modern polihisztoroknak: produkcióiban a képzőművészet és a színház szintézisben működik, ahogyan a zenében is műfajok párbeszédét, a jazz, a Balkán, India és Nyugat-Afrika zenei unióját teremti meg társaival. A Trio Squelini 2014-ben Campiello/Terecske címmel készített lemezt, és ennek megjelenése óta rendszeresen koncertező csapattá vált. Szívesen hívnak egy-egy koncertjükre vendéget is, így műsoruk minden alkalommal más-más árnyalatokban tárul elénk, akárcsak a roueni katedrális Monet híres sorozatában. Ezúttal David Boato, a Mogliano-Venetóban élő kiváló jazztrombitás és szárnykürtös csatlakozik hozzájuk, akit már több mint egy évtizedes kapcsolat fűz a trióhoz. Több alkalommal koncerteztek együtt Olaszországban és Magyarországon is, első közös lemezük, a Via Ilka a Hunnia Records gondozásában jelent meg, majd 2024 októberében egy közös észak-olaszországi koncertturné során rögzítettek egy újabb albumot, amelyből most az Opus színpadán is bemutatnak néhány darabot.

Jun
12
Program
Váczi Dániel - szopranino- és altszaxofon, aquaphone
Szőke Szabolcs - gadulka, sarangi, array mbira
Szalai Péter - ütőhangszerek, kalimba, aquaphone
Vendég:
David Boato - trombita, szárnykürt
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















