PesText Nordic // SISSEL-JO GAZAN / MOLNÁR T. ESZTER

2023-05-19T16:00:00.000Z

Május 19-én 18 órától Sissel-Jo Gazan (Dánia) lesz a vendégünk, akivel Molnár T. Eszter beszélget angolul. Tolmácstechnikát biztosítunk a közönségnek.

May
19

Program

Sissel-Jo Gazan (Dánia) 5 éves korától 3 évig hajókázott a Földközi-tengeren az édesanyjával, az élményeiről levelekben és rövid történetekben tájékoztatta az otthon maradottakat, ekkor kapott rá az írásra. Ezt követően is rengeteget utazott, sokfelé járt a világban, 2005 óta Berlinben él a családjával. 2004-ben biológus diplomát szerzett paleontológia szakirányon, és bár korábban is jelentek meg könyvei, a nagy áttörést a 2008-ban megjelent A dinoszaurusz tolla című regénye jelentette. Köteteiben mindig megjelennek krimi elemek, és a regényeket finoman átszövi a társadalomtudományos szál és a társadalomkritikai hang is. Magyarul megjelent: A dinoszaurusz tolla (Jaffa, 2018, ford. Sulyok Viktória), Tintagomba (Jaffa, 2020, ford. Sulyok Viktória), Fehér virágok (Jaffa, 2021, ford. Sulyok Viktória).

A helyszínen kaphatóak lesznek a szerző kötetei, és dedikálásra is lesz lehetőség.

A PesText idei első nagy dobása egy, a Skandináv Házzal közösen szervezett kétnapos tavaszi fesztivál, a PesText Nordic. A Skandináv Ház idén ünnepli húszéves fennállását, ennek apropójából született meg a május 19-20-án a Három Hollóban zajló programsorozat ötlete. A PesText Nordic a skandináv irodalom számos ismert és izgalmas képviselőjét hozza Budapestre.

A PesText Nordic teljes programja itt érhető el:

https://www.facebook.com/events/899815354580230

A PesTextről:

A PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivált 2023-ban immáron ötödik alkalommal szervezi meg a MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) és a Petőfi Kulturális Ügynökség. A világirodalmi fókuszú PesText célja bemutatni, hogy miként képesek az eltérő nyelvek és kultúrák irodalmi alkotásai megjelenni egy másik ország, másik nemzet olvasmányélményei között. A PesText Nordic támogatója a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Kultúráért Alapítvány.

A Skandináv Házról:

A 2003-ban alapított Skandináv Ház Alapítvány célja a skandináv kultúra, értékek és életmód magyarországi népszerűsítése. A kulturális és ismeretterjesztő programok szervezése mellett az alapítvány kiadásában jelenik meg az Észak skandinavisztikai folyóirat. Az alapítvány könyvkiadója, az Ø tavaly óta gazdagítja színvonalas skandináv irodalommal a magyar könyvkínálatot. A Skandináv Ház idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját.

Főtámogatók: Petőfi Kulturális Ügynökség, Magyar Kultúráért Alapítvány, NKA, Icelandic Literature Center, NORLA, Swedish Arts Council, Swedish Institute és az északi országok magyarországi nagykövetségei

Helyszín

Három Holló

Kortárs kultúra az Erzsébet-híd pesti lábfejénél.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.