Дeva
2025-09-18T16:00:00.000Z
Takács Dorina, azaz Дeva újra elhozza a varázslatot a Budapest Park színpadára – ezúttal legújabb albumával, az Avarral kalauzol bennünket a természet mélyére, a föld és az ég közötti terekbe. Továbbra is az elektronikus zene és a magyar népi hagyomány határterületein alkot – saját szerzeményei mellett ismert és elfeledett népdalok átiratai is helyet kaptak a lemezen, mindez precízen kimunkált, időtlen hangzásba csomagolva.

Sep
18
Program
A Csillag című debütlemeze óta eltelt három évben Дeva neve végérvényesen beégett a hazai és nemzetközi zenei világba: több rangos díjat is bezsebelt – köztük a Music Moves Europe Awardot –, fellépett a legnagyobb fesztiválokon, és zenéjével új dimenziókat nyitott meg a közönség előtt.
Szeptember 18-án Tünderékerté varázsolja a Budapest Parkot! 🧚
Helyszín
Budapest Park
Budapest legnagyobb szabadtéri koncerthelyszíne első látásra eléggé kiesik a város belsejéből, valójában a fővárosi könnyűzenei kultúra félkarú óriás lenne nélküle. A tavalyi szezonra teljesen felújított hangrendszer óta pedig csak még jobban tudjuk ajánlani a helyet.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.