Márai Sándor: Hallgatni akartam | MÁRAI 125 SZÍNHÁZFESZTIVÁL

2025-10-03T17:00:00.000Z

Monológ egy részben, Hegedűs D. Géza recepciója a Vígszínház produkciójában

Oct
03

Program

Az előadásban részletek hangzanak el Márai Sándor Beszéljünk másról?A Teljes Napló és a Halotti beszéd című műveiből.

„Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel abban a tíz évben, amelynek kezdetét önkényes időszámítás nélkül az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschlussnak napja jelenti.”

A Hallgatni akartam című művét az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai. Korábban csupán az író hagyatékában volt olvasható, majd a Helikon Kiadó gondozásában már az életmű szerves részeként jelent meg 2013-ban. A kéziraton 1950-es évszám szerepel, vagyis ez az írás tekinthető Márai első, emigrációban írt és befejezett művének.

Az író által választott történelmi kiindulópont az Anschluss, azaz Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely esemény hatására Márai szerint a klasszikus Európa is odaveszett. A Hallgatni akartam lírai vallomás egy értékvesztett időszakról, s egyben pontos kordokumentum az eltűnőben lévő polgári Európáról és Magyarországról Hegedűs D. Géza megrendítő előadásában.

Rendező: Marton László

Színpadra alkalmazta: B. Török Fruzsina

Előadja: Hegedűs D. Géza

Dramaturg: Radnóti Zsuzsa

Zene: Tallér Zsófia

Belépőjegy: 3000 Ft

Kedvezményes jegy I. kerületi lakosoknak: 1500 Ft

Belépőjegy a helyszínen: 4000 Ft

6 alkalmas bérlet: 15 000 Ft

Kedvezményes 6 alkalmas bérlet az I. kerületi lakosoknak: 6000 Ft

Időpont: október 3., 19:00

Helyszín: Márai Sándor Művelődési Ház (1013 Budapest, Krisztina tér 1.)

Rendezvényünkön kép- és hangfelvétel készülhet, melyet weboldalunkon és közösségimédia-felületeinken is felhasználhatunk!

Helyszín

MáraiKult /Márai Sándor Művelődési Ház

A MáraiKult jelentős beruházással felújított, új, modern belsővel, de klasszikus, reprezentatív termekkel rendelkező közösségi tér. Törekszünk arra, hogy kifejezetten neves, egyedi minőséget hordozó művészekkel és művészeti műhelyekkel dolgozzunk együtt.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.