RAW CCXXVI: Baco, Erro, Rolo, Peter Bernath

Az éjszaka leple alatt, mikor a város elhallgat, és a fény utolsó szikrái is kihunynak, egy másik világ kezd lélegezni a repedések között. Nem harsány, nem hívogató – suttog, figyel, és vár.

A RAW CCXXIII ennek a világnak a küszöbén történik: egy átlépés, ahol a zene már nem eszköz, hanem szertartás.

Lassan, szinte észrevétlenül Erro lép elő a sötétből. Hangjai nem robbannak, inkább kúsznak, behálózzák a teret, mint a köd, ami nem kér engedélyt.

Ebben a megbomlott térben érkezik meg Rolo, akinek zenéje nemcsak hallatszik – megtörténik. Ütemei mint a torony omlása a Tarotban: váratlan, könyörtelen, tisztító erejű. Amit eddig építettél magadban, azt ő lebontja, hogy helyet készítsen valami ősibbnek, valami igazibbnak.

Mire a zaj elülne, Peter Bernath már ott van – nem a pult mögött, hanem a határon, amit most léptél át. Zenéje nem kísér, hanem vezet; olyan érzés, mintha régóta ismerné a lelked térképét. Nem nyúl hozzád, mégis megérint.

És amikor már nem tudod, mióta táncolsz, mikor vesztetted el az időérzéket, Baco megérkezik. Ő az, aki összezárja a kört, akinek zenéje már nem is zene – inkább mantra, pecsét, záró átok.

A rítus befejeződött.

A tested visszatér – de a tudatod lehet, hogy valahol ott maradt, a hangok túloldalán.