Program
A 2014-ben alakul Dungaree zenekar pár év alatt fontos tényezője lett a hazai stoner rock kultúrának. Két kislemez után a 2016-ban megjelent Bipolar World című első nagylemezükkel rögtön bevésték magukat a zenei köztudatba. Letaglózó élő hangzásuk egyedülálló az országban és ez visszaköszön a lemezeiken is. Mi sem bizonyítja ez jobban, mint az, hogy második nagylemezük, az Electric Altar felvételeit Londonban rögzítették 2018-ban a méltán híres Toe Rag Studios-ban a Grammy díjas Liam Watson (White Stripes, Electric Wizard, Uncle Acid) producer és hangmérnök kezei és teljesen analóg körülmények között. A stúdiófelvételeket angol klubkoncertek követték. A lemez óriási sikereket ért el a nemzetközi sajtóban. Exkluzívan jelent meg a stílus legnagyobb médiumán a Stoned Meadow Of Doom-on, valamint a Weedian zenei oldalon. A csapat folyamatosan koncertezik mind a hazai klubokban és fesztiválokon, valamint a nemzetközi színtéren is jelen van. Rendszeresen járnak Romániába és Szerbiába is. 2018-as fesztivál szezonban játszottak a Sziget Fesztiválon, a Campus fesztiválon, valamint a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán. 2019-ben klub és fesztiválkoncertjeik mellett tavasszal két hetes Balkán Turnén volt a csapat, mely Románián, Bulgárián, Görögországon és Szerbián át ívelt vissza Magyarországra. 2021-ben két kislemezt adtak ki ’Mountain’ és ’Monolith’ címmel.
Szimpla Kert
Budapest egyik leghíresebb helyszíne a Szimpla Kert. Bár mára egyértelműen túristákra lett tervezve, ez nem változtat azon, hogy kevés helyen lehet annyira megtapasztalni a régi romkocsmás feelingeket, mint itt.




















